Létrehozva: 2018.12.29.

Fázott a katona, ezért beperelte a brit haderőt!

Az ugandai származású férfi szerint a hadsereg tudatában volt annak, hogy a karibi és afrikai emberek sokkal sebezhetõbbek a hideg idõjárás esetén. 150 ezer font kártérítést követel.

A napokban olvashattunk arról, hogy a német hadseregbe felvesznek uniós állampolgárokat is, mert túl kevés a hazai jelentkező. Persze lassan ott tartunk, hogy bárki lehet uniós állampolgár, függetlenül attól, hogy hol született.

Most éppen egy ilyen ügyről írt a Sputniknews. Történt pedig, hogy

egy ugandai származású katona vádat emelt a brit védelmi minisztérium ellen és 150 ezer font /több mint 50 millió forint/ kártérítést követelt azzal az indokkal, hogy egy hadgyakorlat közben a hadsereg nem védte meg őt a hidegtől.

Michael Asiamah beadványában az szerepel, hogy 2016 márciusában Salisbury Plain és Naseby Battlefield körzetben katonai gyakorlaton vett részt. Szerinte a hadsereg nem adott neki meleg ruhát, ezért legalább 18 órát kellett hideg szélben eltöltenie, annak ellenére, hogy a hadsereg tudatában van annak, hogy a karibi és afrikai emberek sokkal sebezhetőbbek a hideg időjárás esetén.

Két éve ősszel leszerelt a seregtől és most egy evangélikus templomot vezet Tidworthben, de az egykori megfázás miatt még mindig betegség gyötri, ha 15 fok alatt az utcára megy. Mivel a hadsereg azt állította, hogy ő is megkapta a szükséges felszerelést a hadgyakorlat ideje alatt, most a bíróság dolga lesz, hogy döntést hozzon ebben a szokatlan perben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek