Létrehozva: 2016.12.01.

Fagyival mérgezné meg a gyerekeket a szabaduló terrorista

Idén áprilisban bomba robbant egy szikh templomnál Németországban, az elkövetõk hamar rendõrkézre kerültek. A bírósági tárgyaláson hátborzongató dolgok derültek ki.

Korábban már a %RIPOST% is beszámolt arról az esetről, ahol szélsőséges iszlamisták robbantottak idén áprilisban egy szikh templomnál a németországi Essenben. Az Iszlám Állammal szimpatizáló elkövetőket hamar elkapta a rendőrség, a robbantás során hárman sérültek meg. Az egyik támadót bűnsegédnek nyilvánította a bíróság, így őt csak két év börtönre ítélték – írja a Bild.

A 18 éves terrorista azonban fellebbezett, így az eljárás folytatódott. A későbbi tárgyalások során előkerült az a vérfagyasztó levél is, amelyet a 18 éves elkövető a börtönben írt a tárásnak, akit a támadás kitervelőjének tartanak. Mohammed Ö. ebben azt kérdezi „felettesétől”: 

Az iszlám erkölcsi vezérelvébe (saría) belefér-e, hogy gyermekeket öljenek?

Mohammed a kétoldalas levélben leírja a pontos terveit is, amiből kiderül, hogy van fagyiskocsija, amivel rengeteg gyereknek szokott fagylaltot eladni. A terv szerint ebbe különböző mérgeket csempészne, s így jó pár gyermekkel tudna végezni. Ezután pedig gurulóárusként felkeresne egy óvodát is, ahol öngyilkos merényletet hajtana végre.

Jelen állás szerint a terrorista két éven belül szabadulna, az ügyvéd azonban megpróbált megnyugtatni mindenkit: védence már nem áll kapcsolatban szélsőséges szervezetekkel, így esze ágában sincs újabb véres terrorcselekményt elkövetni. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

hirtv.hu

Most minden szem Iránra szegeződik: válaszcsapásától kitörhet a harmadik világháború + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben