Létrehozva: 2020.02.06.

Ezt a gyönyörű bikinis muszlim nőt ünnepli az egész világ

Vírusként terjed az interneten annak a 19 éves gyönyörű nőnek a fényképe, aki egy előtte-utána képpel mutatta be életének legjelentősebb változását. Míg egy évvel ezelőtt csak úgy léphetett ki az utcára, hogy csak a szeme látszódhatott ki a ruha alól, addig ma már bikinis képeket oszt meg magáról az interneten.

Rahaf Mohammed al-Qunun 19 évesen döntött úgy, hogy megszökik hazájából, Szaúd-Arábiából. A fiatal nőnek elege lett belőle, hogy a férfiak engedélyét kell kérnie mindenhez, és arra kényszerítik, hogy nikábban menjen az utcára. Al-Qunun egy évvel ezelőtt szerepelt először az újságok címoldalán, amikor minden bátorságát összeszedve úgy döntött, hogy Kanadába menekül.

Rahaf Mohammed al-Qunan
Fotó: Cole Burston / AFP

A 19 éves lány nem bánta meg döntését, és az egyik legnagyobb közösségi oldalra olyan képet posztolt, amelyet már több mint 23 ezren kedveltek.

A bejegyzésben egy előtte-utána kép szerepel. Az elsőn még felismerni sem lehet al-Qununt, akinek csak a szeme látszódik ki a nikáb alól. A második kép másfél évvel később készült, ezen a gyönyörű fiatal lány már bikiniben készített fotót magáról. A fotók mellé annyit írt:

Az életem legnagyobb változás… Onnan, hogy fekete lepedőt kényszerítettek rám és férfiak ellenőrzése alatt álltam addig, hogy szabad nővé váltam.

Elsősorban a női netezők körében lett nagyon népszerű a bejegyzés. Többen példaképnek nevezik a fiatal lányt, és másokat is arra biztatnak, hogy szökjenek el, ha úgy érzik, hogy hazájukban elnyomás alatt kell élniük. Ezzel szemben Szaúd-Arábiában nagy felháborodás lett a közösségi oldalakon terjedő posztból. Hazájában ugyanis hazugsággal vádolják al-Qununt, és azt állítják, hogy semmi olyanra nem kényszerítették, amibe nem egyezett volna bele.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megmagyarázhatatlan UFO-t látott a Hold előtt az elismert csillagász

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren