Létrehozva: 2017.08.31.

Ezért rettegnek a nyugat-európai fiatalok

Terrorista merényletek, brutális szexuális támadások, kegyetlen gyilkosságok, emberrablások - a bûntények kezdenek annyira hétköznapivá válni, hogy a nyugat-európai fiatalok jó része állandó rettegésben él egy friss kutatás szerint.

Egy friss közvélemény-kutatás szerint több millió tinédzser fél attól, hogy előbb-utóbb valamilyen támadás áldozatául esik. A felmérést a brit gyermekvédelmi szervezet, a Children’s Society készítette el: ezúttal 3000, 10 és 17 közötti gyereket interjúvolt meg, majd az alaperedményeket kiegészítették korábbi kutatásaikkal és a szakértők véleményével. Az eredmények szerintük nemcsak az Egyesült Királyságra, hanem egész Nyugat-Európára igazak.

 

Beköszöntött a félelem kora

A fiatal lányok közül minden harmadik valóban fél attól, hogy egy idegen rájuk fog támadni. A fiúknál ez az arány némileg kisebb: a megkérdezettek negyede válaszolta azt, hogy gyakran szokott támadásoktól félni. Ha belegondolunk, már olyan is előfordult, hogy a terrormerényletek kifejezetten a fiatalokat célozzák: az Ariana Grande-koncerten történt manchesteri robbantás célpontjai kifejezetten a fiatalok – döntően tinilányok – voltak.

Összességében a brit gyerekek 40 százaléka, 2,2 millió fiatalkorú számára okozott már álmatlan éjszakákat az áldozattá válás gondolata. Az állandó rettegés és szorongás hatására ezek a gyerekek sokkal nagyobb eséllyel fordulnak az alkoholhoz, drogokhoz, amely csak még tovább fokozza a bizonytalan helyzetet. De a kutatók szerint azt sem lehet kizárni, hogy a fiatalok félelmükben elszöknek otthonról, és máshol keresik a biztonságos életet – amit nem feltétlenül találnak meg.

 

Nemi erőszak, verés és boldogtalanság

A lányok esetében magasabb a szexuális jellegű támadások esélye, ők ettől sokkal jobban tartanak, mint a fiúk.

Csókot dobálnak utánunk, fütyülnek, elénk állnak és a korunkat kérdezik, utánunk kiabálnak, leparkolnak mellettünk, és a számunkat kérik. Szinte mindennap ez történik, ha kilépünk az utcára

– mondta egy tinilány a kutatók kérdéseire.

De a fiúk sincsenek jobb helyzetben, ők a testi sértéstől tartanak leginkább. „Ezen a környéken mindennap meg kell küzdened a túlélésért” – válaszolta egy 13 éves birminghami fiú.

 

A terrortól is félnek

A Children’s Society minden évben elkészíti a jelentését, és azt tapasztalták, hogy évről évre egyre jobban csökken a boldog, elégedett gyerekek száma. Ez nem véletlen: az elmúlt öt évben a megkérdezett fiatalok 53 százaléka szembesült már legalább a három komoly probléma valamelyikével: a terrortámadásokkal, a droggal vagy a családon belüli erőszakkal. Akik pedig a félelmeik miatt drogokhoz nyúlnak, egy ördögi körbe csúsznak bele, ahonnan nehéz a menekvés…

 

Párizs: női taxival a nemi erőszak ellen

A nyugati nagyvárosokban a felnőttek közül is egyre többen féltik az életüket, ha el kell hagyniuk az otthonukat. Párizsban egy sajátos megoldással küzdenek az ellen az egyre elterjedtebb jelenség ellen, hogy a taxikban a magányos női utasokat megerőszakolják a sofőrök: elindították az első, csak nőket foglalkoztató taxiláncot.

A Women nevű vállalatot indító Sarra Boubchir is megtapasztalta már, milyen kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet egy nő egy taxiban: egy alkalommal egy sofőr szexuális jellegű kérdéseket tett fel neki, és mikor ő nem válaszolt a közeledésére, a férfi egyszerűen kitette őt az út szélén. Boubchir azt szeretné elérni, hogy minden nő félelem nélkül, nyugodtan utazhasson, de úgy látja, ezt most csak úgy garantálhatják, ha a volánok mögött is nők ülnek. A párizsi cég vásárlási tanácsokat, egy üveg vizet vagy éppen sminkkészletet is kínál plusz pénzért a női utasoknak, és a Women-taxik a várakozások szerint rövidesen más francia városokban is megjelennek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

hirtv.hu

Bajnai Gordon elhíresült cége áll Magyar Péter mögött

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt