Létrehozva: 2016.08.30.

Ez lenne az igazság? Saját emberei ölték meg Kennedyt?

A neves filmrendezõ, Oliver Stone azt állítja, hogy egy egykori testõr elmesélte neki az igazságot JFK meggyilkolásáról.

Talán nincs még egy olyan téma, legyen az ufó vagy szódabikarbóna, ami annyira foglalkoztatná a közéletet, mint John F. Kennedy meggyilkolása. A merényletről már százával születtek összeesküvés-elméletek, de még egyikről sem mondta ki hivatalosan senki, hogy az lenne az igazság.

Oliver Stone viszont azt mondja, hogy ő tudja, mi történt azon a bizonyos napon Dallasban, 1963-ban. A legendás rendező állítása szerint az elnök elleni merénylet belső munka volt, vagyis a rá vigyázó testőrök követték el.

A filmes mindezt egy egykori kormányzati testőrtől tudja, aki a JFK - A nyitott dosszié című filmje után kereste meg levélben. A férfi nem kért tőle sem pénzt, sem mást, csak el akarta mondani egy szerinte megbízható embernek, amit tud, és addig magában tartott.

A magát csak Ronként emlegető informátor a gyilkosság után fültanúja volt azon rádiós beszélgetéseknek, melyekben a Kennedyre vigyázó testőrök arra utaltak, remek munkát végeztek, és teljesítették a küldetést. Illetve arról is említést tettek, hogy segíteniük kell a társaik menekülését, akik valószínűleg a merénylők lehettek.

A történetet Stone igaznak véli, mert Ron olyan szakzsargont használt, amit csak a katonai kiképzésen átesettek ismernek. Vagyis nem egy civil bolond álmodott nagyot. A rendező már jó ideje őrizgeti a megdöbbentő információkat, de most, hogy az extestőr már nem él, úgy gondolta, itt az ideje kitálalni mindenről.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil