Létrehozva: 2021.12.20.

„Ez egy rossz álom” – Karácsony előtt gázolták halálra a 10 éves kislányt

A 10 éves kislány a barátnőjével sétált egy gyorsétterem felé, amikor megtörtént a tragédia.

A 10 éves angol kislány, Lily Morris legjobb barátnőjével egy gyorsétterem felé tartott, amikor egy piros Land Rover elgázolta őket. A két kislány éppen egy buszmegállóban állt, amikor az autó nagy sebességgel elütötte őket, majd egy lámpaoszlopnak csapódott.

Fotó: Facebook

A helyszínre kiérkező mentősök mindent megtettek azért, hogy megmentsék a kislány életét, de Lily olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Barátnője is súlyosan megsérült, de az ő állapotát sikerült stabilizálni, így jelenleg egy kórházban lábadozik.

Lily édesanyja teljesen összeomlott a történtek miatt.

„Nem hiszem el, hogy ez történt és pont így karácsony előtt pár nappal! Ez egy rossz álom és fel akarok már ébredni belőle! Ő egy csodálatos kislány volt, állandóan mosolygott. Most sem csinált semmi rosszat, nem érdemelte meg, hogy ez történjen vele” – mondta megtörten a Mirror-nak a lány édesanyja.

A kislányokat elgázoló sofőr karcolások nélkül megúszta a balesetet. Ellene most eljárást indított a rendőrség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Feljelentést tettek Varga Judit drámai interjúja után

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét