Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.02.18.

Ez durva! Bevezetnék a kötelező fogamzásgátlást Belgiumban?!

Ez egyelõre csak felvetés, de sok politikus támogatja. Egyesek szerint ez az út elvezethet a kötelezõ abortuszhoz is.


“Meg kell akadályozni, hogy egyes személyek gyermeket vállaljanak, legalább egy ideig”- nyilatkozta a flamand Szocialista Párt-Mások (Socialistische Partij – Anders) vezetője, John Crombez.

Ezt azzal indokolta, hogy így megóvnák a gyermekeket attól, hogy nehéz körülmények között nőjenek fel...

 

Arra a kérdésre, hogy a keresztény társadalomban mégis, hogyan lehetséges ilyet bevezetni, Crombez is kérdéssel válaszolt:

“Hát nem megengedett manapság az abortusz és az eutanázia is?”

Crombreznek még támogatói is vannak. Sarah Smeyers liberális-konzervatív politikus már korábban előterjesztette a kötelező fogamzásgátlást a szegény családok esetében, ám akkor a szocialisták leszavazták azt. Smeyers párttársa, Valerie Van Peel szintén üdvözölte Combrez indítványát. Az Új Flamand Szövetség (flamand
kormánypárt) politikusa szerint túl sokáig volt tabu ez a téma.
Van Peel a gyermekmolesztálásért elítélt bűnözők esetében a börtönbüntetés enyhítésére is alkalmazná a kötelező fogamzásgátlást. 

Bieke Verlinden, Crombez párttársa ugyanakkor ellenzi a javaslatot, amely szerinte utat nyithat a kötelező abortusz bevezetéséhez.
A hír kapcsán az olasz katolikus portál, a Nuova Bussola Quotidiana arra hívja fel a figyelmet, hogy a művi megtermékenyítés, béranyaság, abortusz és eutanázia vagy épp az ivarsejtek szelekciójának legalizálásával voltaképpen az eugenika korában
élünk. Erre már Ferenc pápa is utalt egy tavaly nyári beszédében, amikor kijelentette: “A múlt században az egész világ megbotránkozott a nácik tettei miatt, amellyel tiszta fajt akartak létrehozni. Ma ugyanezt tesszük, csak fehér kesztyűkkel…”

Forrás: S4C.news

Ez is érdekelhet

origo.hu

Budapesti luxusüzlet-rablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette