Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.09.15.

Éveken belül feltámasztanák a kihalt gyapjas mamutot

A mamutok feltámasztását célzó projekt egyedülálló a maga nemében, és bőven túlmutat önmagán.

Szerző Gaál József

Egy nemrég alapított, biogenetikai kutatásokkal foglalkozó amerikai vállalat, a Colossal feltámasztaná a gyapjas mamutokat. A cég 15 millió dollár (4,5 milliárd forint) támogatást szerzett a különleges projektre, melynek keretében 6 éven belül, elefánt-mamut hibridek formájában telepítenék vissza a 4-6 ezer éve kihalt állatokat a sarkvidéki tundrára - írja a New York Times internetes kiadása.

Akadémiai körökben régóta pedzegetik, hogy bizonyos kihalt állatok maradványaikból szerzett DNS-minták felhasználásával fel lehetne éleszteni egyes fajokat. Bioetikai okok miatt azonban ilyesmire sokáig nem tettek kísérletet a kutatók, mostanra azonban megdőltek az ezzel kapcsolatos tabuk, és például a kihalás szélén levő állatok klónozása már bevett gyakorlat a tudományos világban.

A most útjára indult, mamutok feltámasztását célzó projekt azonban egyedülálló a maga nemében, és bőven túlmutat önmagán. A Colossal ugyanis arra vállalkozott, hogy elefánt-mamut hibridek hoz majd létre egy nagy ökoszisztéma-helyreállító projekt keretében. A programban dolgozó kutatók azt állítják, hogy a hibrid állatok sarkvidéki sztyeppékre történő betelepítése segíthet a élőhelyek pusztulásának megállításában, sőt, az éghajlatváltozás egyes hatásait is visszafordíthatják. De a projekt emellett az ázsiai elefántok túlélését is szolgálná, hisz mamut génekkel felvértezett ormányos óriások az északi sarkkörön túli területeken is meg tudnának honosodni, bővítve ezzel a populáció méretét.

[caption id="" align="alignnone" width="1279"]Modell A gyapjas mamutok 400 ezer évvel ezelőtt jelentek meg és 4-6 ezer éve haltak ki. (Forrás: Wikipedia)[/caption]

„A célunk az, hogy létrehozzunk egy, a hideggel szemben ellenálló elefántot, amelyik úgy néz ki és úgy viselkedik, mint egy mamut. Nem azért, mert bárkit is meg akarunk viccelni, hanem mert egy olyan élőlényt akarunk létrehozni, amelyik funkcionálisan hasonló a mamuthoz, jól elvan –40 fokon, és elvégzi mindazt, amit a mamutok és az elefántok szoktak csinálni, így például kidönti a fákat, és ezáltal segítenének helyreállítani a sarkvidéki füves területeket, amelyek hűvösen tartják a talajt”

- fogalmazott George Church, a Colossal társalapítója, a Harvard Egyetem vezető genetikusa.

[caption id="" align="alignnone" width="640"]ben+george Ben Lamm és George Church, a Colossal két társalapítója. (Forrás: Colossal)[/caption]

A Colossal tudósai – a Harvard Egyetem genetikusaival együttműködve – először félig mamut, félig elefánt embriókat hoznának létre laboratóriumi körülmények közt, melyeket nőstény elefántok hordanának ki. Elmondásuk szerint a hibrid embriókba olyan mamut-géneket ültetnének be, melyek az állat szőrzetéért, zsírszöveteiért, valamint a hideg éghajlathoz való alkalmazkodóképességéért felelős; minden más az ázsiai elefántoktól érkezne.

Ben Lamm, a Colossal vezérigazgatója elmondta, hogyha minden a terv szerint halad, akkor 6 éven belül megszülethetnek az első mamut-elefánt borjak.

Fontos megjegyezni, hogy a mamutok feltámasztása nem aratott osztatlan sikert a tudományos közösségben. Victoria Herridge, a brit Természettudományi Múzeum evolúcióbiológusa például azt mondta, hogy a mamut-elefántok sarkköri betelepítése jó eséllyel nem fordítja majd vissza az éghajlatváltozást, sőt, természetkárosítást is okozhatnak.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Zelenszkijt likvidálhatják? Medvegyev felfedte a Nyugat brutális tervét

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány