Létrehozva: 2021.10.29.

Évek kérdése és képesek lehetünk kommunikálni a bálnákkal

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor még ebben az évtizedben képesek leszünk a Földön élő legnagyobb állatokkal beszélgetni.

Egy nemzetközi tudósokból álló csapat arra vállalkozott, hogy 5 éven belül kifejlesztenek egy mesterséges intelligenciával működő szoftvert, amely képes megérteni, kontextusba helyezni és lefordítani a nagy ámbráscetek kommunikációját – írja a Daily Mail internetes kiadása.

A CETI-projekt (Cetacean Translation Initiative) elnevezésű kezdeményezés fő célja egy olyan speciális mesterséges intelligenciának a létrehozása, amely a természetes nyelvfeldolgozást és a neuro-lingvisztikus programozást (NLP) felhasználva képes dekódolni és megérteni a bálnák által kibocsájtott alacsony frekvenciájú hangokat.

Ennek eléréséhez a tudósok legalább 4 milliárd ámbráscet által kiadott hangot kívánnak felvenni, majd a rögzített alapanyagot a mesterséges intelligencia gondjaira bíznák, amely minden egyes hanghoz hozzárendelne egy jól regisztrálható kontextust. Ha ez sikerül, a következő lépés egy interaktív chatbot kifejlesztése lesz, amely a felhalmozott adatok segítségévél képes párbeszédet folytatni a bálnákkal. Optimista becslések szerint ez legkorábban 2027-re valósulhat meg.

[caption id="" align="alignnone" width="1170"] Három kifejlet ámbrás cet. (Forrás: Project-CETI)[/caption]

Dan Tchernov tengerbiológus, a Haifai Egyetem professzora és a kezdeményezés egyik vezetője azt mondta a projekt indulásával kapcsolatban, hogy a bálnák különböző frekvenciájú kattogó hangot adnak ki, amikor egymás társaságát élvezik, de egyelőre nincs bizonyítékunk arra vonatkozóan, hogy ezek egyszerű kódok, vagy egy értelmes nyelv eszközei. Tchernov szerint a CETI-projekt adatbázis-építése éveken belül választ fog adni erre a kérdésre, tehát hamarosan megtudhatjuk, mennyire intelligens állatok valójában az ámbráscetek.

Michael Bronstein, a CETI-projekt gépi tanulásért felelős vezetője egy lapinterjúban úgy fogalmazott: „Ha felfedeznék, hogy nem mi vagyunk az egyetlen civilizált faj a Földön, az talán némi változást eredményezhet abban, ahogyan a környezetünkkel bánunk. És talán jobban tiszteljük majd az élővilágot és a bolygónkat.”

A projektben egyébként a világ legnevesebb egyetemeinek, köztük a Harvard, az MIT, az Imperial College London, a City University of New York, a Haifai Egyetem, a UC Berkeley és az Institute for Scientific Interchange szakértői vesznek részt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek