Létrehozva: 2021.10.03.

Áll a bál az esküvő után, hihetetlen, miért megy a balhé

Tényleg megéri egyetlen szelet torta miatt összeveszni valakivel, aki volt olyan fontos számunkra, hogy megosszuk vele életünk legszebb napját?

Történetünk főhőse vendégként részt vett egy esküvőn. Együtt ünnepelt az ifjú párral, alighanem örült, hogy a szerelmesek vele is megosztották életük legboldogabb napját, koccintottak, evett az esküvői tortából, jól érezte magát, majd hazament. Pár nappal később azonban olyan üzenetet kapott a házasoktól, hogy történetét kénytelen volt döbbenetében megosztani a Redditen.

Fotó: Shutterstock

A pár ugyanis az esküvőn mindenkitől azt kérte, hogy ha szeretnének egy szeletet az esküvői tortából, akkor szálljanak be a költségébe, ami összesen 3 font 66 pennyt (átszámítva nagyjából 1500 forintot) jelent. Mint utóbb kiderült: szeletenként – írja a Bors a Mirror nyomán.

A brit házasok ugyanis egy videórészlet kíséretében a következő üzenetet küldték:

Most néztük vissza a felvételeket, és észrevettük, hogy két szeletet ettél. Mondtuk, hogy a vendégeknek szeletenként kell fizetnie, és te csak egy szeletet fizettél. El tudnád küldeni azonnal a 3 font 66 penny-t?

Mondanunk sem kell, a netezők nem épp a pénzét követelő pár oldalára álltak. Volt, aki rögtön megjegyezte, hogy ha annyira nincs pénzük, hogy még az esküvői tortával sem tudják megvendégelni azokat, akiket elhívtak, akkor inkább ne legyen torta, míg más azt emelte ki, mennyire bizarr, hogy a pár a házaséletük első napjait azzal tölti, hogy tüzetesen visszanézi a felvételeket, hátha valakitől még be tudnak vasalni egy kis pénzt.

Kellemetlen.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Négy játékosát száműzte a BL-nyolcaddöntős focicsapat edzője

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő