Létrehozva: 2020.01.24.

Erős földrengés rázta meg Törökországot: házak dőltek össze, pánikban menekültek az emberek

Az emberek ijedtükben az utcára rohantak. Elkezdődött a mentés.

Erős, 6,8-as fokozatú földrengés rázta meg pénteken helyi idő szerint 20 óra 55 perckor (közép-európai idő szerint 18 óra 55 perckor) Délkelet-Törökországot. A rengés epicentruma Elazig tartomány Sivrice körzetében, 6,75 kilométeres mélységben volt – közölte a török katasztrófavédelem. A környék lakosai ijedtükben az utcára menekültek. A mentés megkezdődött.

Süleyman Soylu török belügyminiszter elmondta, hogy halálos áldozatról nem érkezett jelentés. Ugyanakkor két ember megsebesült, Sivrice településen 4-5 ház összeomlott, Elazig városában pedig tíz épületben keletkezett kár – tette hozzá. Arról is beszámolt, hogy a szomszédos Malatya tartomány Pütürge településén ugyancsak néhány ház összeomlott, vagy súlyos kárt szenvedett.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Áll a bál: tolószékbe került a tévés, és a népszerű énekesnő tehet az egészről

KÜLFÖLD

Elképesztő, hogyan kértek segítséget a lakatlan szigeten rekedt hajótöröttek

KÜLFÖLD

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

KÜLFÖLD

Iszlamistáktól lefoglalt fegyvereket küld Ukrajnának az USA