Létrehozva: 2020.04.02.

Az álhírek emberéleteket sodornak veszélybe

A koronavírus-járvánnyal összefüggő valótlan és a félrevezető hírek terjedése megnehezíti a járvány elleni küzdelmet, emberéleteket sodornak veszélybe és a demokráciára is veszélyesek – jelentette ki az Európai Parlament az álhírek leleplezésének nemzetközi napján közzétett nyilatkozatában.

Az uniós parlament arra hívta fel a figyelmet, hogy egészségügyi szervezetek és az álhírek ellenőrzéséért felelős szervezetek a járvány újabb rosszindulatú „mellékhatására” figyelmeztettek, amelyek szerint bizonyos szervezetek és egyének segítség helyett a válságot politikai vagy kereskedelmi célú manipulációra használják ki.

Arra is figyelmeztettek, hogy a valódi hírnek tűnő félretájékoztatást és álhíreket terjesztők gyakran profitszerzés céljából manipulálják az embereket. Mindez a közösségi média korában sokkal könnyebben és gyorsabban megtehető, azonban a nagyobb internetes platformok már komoly lépéseket tesznek azért, hogy ezek minél kevesebb embert érjenek el – írták.

Az EP tájékoztatása szerint az unió külügyi szolgálatának (EKSZ) részeként működő, az álhírek felkutatásával és cáfolatával foglalkozó munkacsoport EUvsDisinfo című honlapján található jelentés szerint több álhír bizonyos szélsőjobboldali amerikai körökből, Kínából és Oroszországból érkezik. Esetükben a félrevezető hírek célja politikai: az Európai Unió aláásása vagy politikai változások előidézése – emelték ki.

Még ha az emberek nem is hiszik el a valótlan állításokat, akkor is alááshatja a szakértők által elmondott igazságokat, kárt okozva ezzel a társadalomra – tették hozzá.

Kommunikációs szakértők korábban arra is rámutattak, hogy a tömeges dezinformáció célja sokszor nem is pusztán a téves információ elterjesztése, hanem emellett az is, hogy a kommunikációs csatornák elárasztásával lényegében megfojtsák az értelmes párbeszédet.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők