Létrehozva: 2021.10.16.

Ennyit ér az oltás: meghalt egy 13 éves oltatlan kislány koronavírusban

Semmilyen alapbetegsége nem volt a Bákó megyei gyereknek. Drámai a helyzet Romániában.

Rendkívül kritikus a helyzet Romániában, több mint 17 ezer fertőzöttet kezelnek kórházban és nincs már hely az intenzív osztályokon.

A járványügyi szakemberek az alacsony átoltottságnak tulajdonítják a kialakult helyzetet, a románoknak csupán 34,4 százaléka van beoltvai.

Képünk illusztráció
Fotó: CDC (pexels.com)

Megdöbbentő esetet közölt pénteken a helyi Stratégiai és Kommunikációs Igazgatóság : meghalt koronavírusban egy 13 éves kislány is.

A gyereknek semmilyen más betegsége nem volt, és nem volt beoltva – írja a Transindex.ro portál.

Magyarország segít Romániának

Magyarország segít Romániának és 50 koronavírusos beteget vesz át intenzív terápiás ellátásra a szegedi és a debreceni klinikákon – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter elmondta, hogy az elmúlt napokban folyamatosan egyeztettek Kelemen Hunor romániai miniszterelnök-helyettessel és Cseke Attila egészségügyi miniszterrel abban a kérdésben, hogy Magyarország miként tudna segítséget nyújtani Romániának ebben a rendkívül nehéz helyzetben. Korábban lélegeztetőgépeket és favipiravir hatóanyagú gyógyszert küldtünk, azonban ezeknél egy nagyobb kérése is volt a romániai kormánynak. Azt kérték: Magyarország vegyen át súlyosan beteg koronavírusos fertőzötteket intenzív kezelésre, ugyanis „a romániai egészségügyi ellátórendszer leterheltsége sok esetben már a határon mozog”.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért