KÜLFÖLD

„Ember vagyok, nem állat” – védekezett a nemi erőszakoló migráns

Elkezdődött Bécsben a bírósági tárgyalása annak az afrikai bevándorlónak, aki a vádirat szerint két egymás követő este, két különböző nőt erőszakolt meg. A színes bőrű férfi elismerte tettét, de szerinte túldramatizálják a dolgot.
  • Szerző: WM

Nemi erőszak, súlyos testi sértés és lopás miatt ül a osztrák fővárosi bíróság vádlottak padján egy 43 éves afrikai férfi. A vádirat szerint a bevándorló tavaly nyáron, két egymást követő éjszaka, két ismeretlen nő lakásába is betört, ahol bántalmazta és meg is erőszakolta őket. A végén pedig némi pénzt és ékszert is magával vitt emlékbe. A színes bőrű férfi formálisan elismerte tettét, de szerinte azért túlzás erőszakosnak nevezni őt.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Ember vagyok, nem állat. Ez megesik velem

– állt elő az érdekes magyarázatával az afrikai bevándorló. A vádlott ügyvédje elmondta, hogy védence július 22-én ünnepli a születésnapját, aminek alkalmával tavaly meg akarta magát lepni egy bordélyház meglátogatásával. Onnan azonban hamar kidobták, mondván, hogy túl kevés a pénze.

Képünk illusztráció
Fotó: shutterstock

A munkanélküli és hajléktalan férfi ezután valami alvóhelyet keresett.

A parkban túl hideg volt neki, a hajléktalanszállón pedig túl sok volt a beteg. Ezért egy lépcsőházba húzta meg magát, ahol észrevette, hogy az egyik lakás ajtaja nincsen kulcsra zárva. A hálószobában rátalált a 61 éves lakóra, aki arra kelt, hogy a színes bőrű férfi rávetette magát, majd némi fojtogatás után szexre kényszerítette. A következő estén már célzottan próbált meg lakásokba bejutni A harmadik kísérlet sikeres volt, ahol egy 62 éves nő éppen az edényeket rámolta ki a konyhába. A férfi rá is azonnal rávetette magát.

Az elkövető a nemi erőszak után 185 ezer forintnak megfelelő eurót vitt magával. A migráns mindkét esetben azzal is védekezett, hogy a bűncselekmények elkövetésekor nem is volt magánál, a részletekre egyáltalán nem is emlékszik. A tárgyalás május 4-én folytatódik.

És ezeket olvastad már?