Létrehozva: 2021.01.19.

„Elvágom a torkodat és az anyádét is” – üvöltözve, haját tépve támadt rá az anya a kislányra

Egy 14 éves kislányt bántalmazott iskolatársa, és annak agresszív mostohaanyja.

A kétgyermekes Carla Wiles megvert az utcán egy 14 éves kislányt, majd azzal fenyegette, hogy elvágja a torkát. A nő azért támadta meg a gyereket, mert az a nevelt lányával összeverekedett. Amikor erről tudomást szerzett, autóba ült és addig járta az utcákat, míg meg nem találta az épp hazafelé tartó kislányt.

A nő üvöltözve támadt rá a gyerekre, a haját tépte és ütötte, ahol érte. Ebben nevelt lánya is segített neki, többször arcon és hátba rúgta iskolatársát.

Carla ezután figyelmeztette a lányt: „Ha még egyszer hozzáérsz a lányomhoz, elvágom a torkodat és az anyádét is”. Ezt követően autóba szállt a két támadó, és magára hagyták áldozatukat. A sérült lány orrcsonttörést és többszörös zúzódást szenvedett a bántalmazás során.

A bíróságon kiderült, Carla lányának nem ez volt az első verekedése, többször is kiprovokált már hasonlót. A mostohaanya két év felfüggesztettet kapott és némi pénzbüntetést, a tinit pedig javítóintézetbe küldték – írja a Mirror.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő részletek derültek ki arról, hogy a rablók hogyan jutottak be az Andrássy úti luxusüzletbe

metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Áll a bál: tolószékbe került a tévés, és a népszerű énekesnő tehet az egészről

KÜLFÖLD

Elképesztő, hogyan kértek segítséget a lakatlan szigeten rekedt hajótöröttek

KÜLFÖLD

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

KÜLFÖLD

Iszlamistáktól lefoglalt fegyvereket küld Ukrajnának az USA