Létrehozva: 2017.07.29.

Elutasított menedékkérő lehetett a hamburgi késes támadó

Elutasított menedékkérõ lehetett az az arab férfi, aki egy embert megölt és hatot megsebesített egy késes támadásban pénteken a németországi Hamburgban.

 A tartományi rangú város vezetője, Olaf Scholz szombatra virradóra kiadott közleményében kiemelte: a támadó "nyilvánvalóan olyan ember, aki védelmet kért nálunk, Németországban, és aztán ellenünk fordította gyűlöletét. Az elkövetőt "keményen meg kell büntetni" - tette hozzá az első polgármester.

A nyomozás első megállapításai alapján a férfi "nyilvánvalóan egy külföldi, akinek el kellett volna hagyni az országot, de nem lehetett kitoloncolni, mert nem voltak papírjai". Ez is mutatja, hogy fel kell számolni a kitoloncolást hátráltató jogi és gyakorlati akadályokat - áll a szociáldemokrata politikus közleményében, amely szerint az erőszakos bűnözők célja "szabad társadalmunk megmérgezése félelemmel", de ez a kísérlet bukásra van ítélve, mert "megmutatkozik városunk ereje és szolidaritása, amikor fenyegetés éri szabadságát és életformáját".

A rendőrség eddigi adatai szerint a feltételezett elkövető 26 éves, az Egyesült Arab Emírségekben született, állampolgárságának megállapítása folyamatban van. Péntek délután Hamburg Barmbek nevű városrészében belépett egy szupermarketbe, majd leszúrt egy embert, aki belehalt sérüléseibe. A késelés után elhagyta az üzletet, és menekülés közben megsebesített hat embert. A támadót járókelők fogták le, a férfi dulakodás közben könnyebb sérüléseket szenvedett. Végül a helyszínre érkező civil ruhás rendőrök őrizetbe vették.

A halálos áldozat a helyszínen talált igazolványok alapján egy 50 éves német állampolgár. Közvetlenül a támadásban egy 50 éves nő, valamint egy 64 éves, egy 57 éves, egy 56 és egy 19 éves férfi késszúrásos sebesüléseket szenvedett. Mind német állampolgárok. A feltételezett támadó ártalmatlanítása közben megsebesült egy 35 éves török állampolgárságú férfi is. Valamennyien kórházba kerültek, vannak köztük súlyosan sebesültek is, akiket műteni kellett. A Bild című lap értesülése szerint a férfi a szupermarketben azt kiabálta, hogy "Allahu Akbar!" (Allah a leghatalmasabb). A rendőrség ezt egyelőre nem erősítette meg. A nyomozás további eredményeiről szombaton tájékoztatnak.

A Spiegel Online hírportál biztonsági forrásokból származó értesülése szerint a támadó - Ahmad A. - menekültként érkezett Németországba, és egy hamburgi menekültszálláson lakott. Az egyelőre nem ismert, hogy politikai indítékból vérengzett-e. Az viszont biztos, hogy kapcsolatban állt a radikális iszlamizmus leginkább elterjedt németországi irányzatával, a szalafizmus követőinek körével. Ugyanakkor az is ismert, hogy pszichés problémái voltak és rendszeresen fogyasztott kábítószert.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép