Létrehozva: 2017.06.09.

Elszámolta magát May, oda a Brexit?

Egymást érik a politikai meglepetések az Egyesült Királyságban, ezek után már az sem teljesen biztos, hogy a britek kilépnek az EU-ból.

A brit miniszterelnök még áprilisban okozott hatalmas meglepetést, mikor bejelentette: júniusra előrehozott választásokat írt ki. Theresa May abban reménykedett, hogy ezzel sikerül megszilárdítania a konzervatívok hatalmát, és az ő szájízüknek megfelelő álláspontokkal mehetnek Brüsszelbe a Brexit-tárgyalásokra. Most azonban már az sem biztos, lesz-e Brexit.

 

May taktikája ugyanis kudarcot vallott, nemhogy konzervatív-erősödést nem hozott a voksolás, hanem a párt elvesztette alsóházi abszolút többségét is. A miniszterelnök eredetileg úgy számolt, a győzelmi ünneplés után néhány héttel már meg is kezdenék a kilépési tárgyalásokat – az új felállás azonban mindent felülír.

A Jeremy Corbyn vezette Munkáspárt ugyanis egy soft Brexitben érdekelt, míg May a hard verzió mellett kardoskodik. A parlament pedig nem fog néhány nap alatt dűlőre jutni, így biztossá válik, hogy a Brexit csúszik.

Ennél a kilépés egykori vezéralakja, Nigel Farage sötétebb jövőt jósol: szerinte azt sem lehet kizárni, hogy Corbyn egy újabb Brexit-referendum kiírását fogja kiharcolni. Annak az eredménye pedig még annyira sem megjósolható, mint May előrehozott választásának…

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil