Létrehozva: 2018.03.24.

Előkerültek a gumibotok, rendőrökkel csaptak össze a tüntetők

Újból pokollá változott Barcelona: a katalán fõváros utcáit kétezernél is több tüntetõ lepte el, az indulatok hamar elszabadultak.

A spanyol legfelsőbb bíróság hat függetlenségpárti katalán miniszter ideiglenes bebörtönzését rendelte el – a politikusokat lázadással, lázítással és hűtlen kezeléssel vádolták. A barcelonai lakosság azonban felháborodva fogadta a híreket, és ezért hatalmas tüntetést szerveztek péntek estére.

 

Bár a szolidaritási demonstráció békésen indult, hamarosan elszabadultak az indulatok, miután több tüntető is a királyt ábrázoló fotókat kezdett égetni. A rohamrendőrök végül gumibotokkal próbálták megfékezni a tömeget, akik nem voltak hajlandóak eleget tenni a felszólításoknak, és több helyen is áttörték a kordonokat. A város egyik legforgalmasabb sugárútját pedig több száz ember foglalta el, megbénítva így a közlekedést.

Nem ez volt az első politikai tüntetés az utóbbi időkben a katalán fővárosban, és a szakértők attól tartanak, még sokat kell várni a béke visszatérésére. A barcelonaival egy időben több katalán városban is tartottak kisebb szimpátiatüntetéseket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil