Létrehozva: 2016.08.21.

Élőben közvetítették, ahogy a rendőrök lelőnek egy férfit

Egyenes adásban közvetítette egy járókelõ, ahogyan a rendõrök lelövik azt a férfit, aki korábban fegyvert tartott egy nõ fejéhez.

Kedden késő délután érkezett a genti rendőrségre a hívás, miszerint egy fegyveres férfi sétál a nyílt utcán. Nagy erőkkel vonultak a zsaruk a helyszínre, ahol a férfit többször is felszólították, hogy dobja el a pisztolyát, ő azonban nem engedelmeskedett. Az állig felfegyverkezett rendőrök végül lelőtték a férfit, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

Minderről többen is készítettek videót, sőt egyikük a Facebookon élőben is közvetítette a lövöldözést.

Az eset nem hozható összefüggésbe semmilyen terrorcselekménnyel

- mondta el a belga város rendőrségének szóvivője. Most vizsgálat folyik: azt szeretnék kideríteni, hogy valóban jogosan használták-e a rendőrök a fegyverüket. Meg nem erősített források szerint a középkorú férfi korábban egy nő fejéhez fogta pisztolyát, és életveszélyesen megfenyegette. Ezután sétált ki az utcára a pisztolyával, de azt nem lehet tudni, hogy mi volt a szándéka. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút