Létrehozva: 2017.07.12.

Elképesztő módszerrel lopták el a mázsás aranyérmet

A berlini rendõrség letartóztatott legalább két embert egy 100 kilogrammos színarany kanadai érem ellopása miatt.

Az aranyérem a híres berlini Bode Múzeumból tűnt el. Értéke több mint 3,7 millió euró, azaz 1,1 milliárd forint.

Szerda reggel több lakásban is házkutatást tartottak a rendőrök Berlin Neukölln városrészében - írja az MTI.

Feltételezzük, hogy a két gyanúsított megegyezik azokkal, akiket a betörés alatt a múzeum biztonsági kamerái felvettek

- közölte Winfrid Wentzel szóvivő. A házkutatások folytatódnak, de az érmet még mindig nem találták meg. A műkincstolvajok a március 27-re virradó éjjel a múzeum mellett húzódó vasúti hídról másztak be az épületbe egy létrán, az ablakon keresztül. Még a rendőrök megérkezése előtt elmenekültek a kinccsel.

Az ellopott érem 53 centiméter átmérőjű, 3 centiméter vastag. Még a kanadai állam pénzverdében készült 2007-ben, a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült, hiszen előállításakor a világ legnagyobb aranyérméje volt. 2010-ben került a Bode Múzeumba.
Egyik oldalán II Erzsébet brit uralkodó arcképe látható, másik oldalán pedig három juharlevél, ami Kanada nemzeti jelképe. Nevét is innen kapta: Big Maple Leaf, ami annyit jelent: "nagy juharlevél". Mindösszesen öt ilyen érme készült.

A rendőrség szerint lehetséges, hogy a tolvajok megrendelésre, egy gyűjtő megbízásából lopták el a medált, de valószínűbb, hogy beolvasztják az érmét.


 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

"Megfenyegetett a szomszéd, hogy reggel 7 és este 7 között legyenek csendben a gyerekek"

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt