Létrehozva: 2021.03.10.

Elképesztő méreteket ölt a koronavírusban elhunytak száma a világban

Megérkeztek a legfrissebb adatok a koronavírus-járványról. Világszerte rengeteg a halott, és sok az aktív beteg is.

Elképesztő méreteket ölt az eddig koronavírusban elhunytak száma a Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adati szerint.

Eddig 2 millió 622 ezer 143 halálos áldozata van a járványnak, ami – bár igen lassan – de az adatok alapján a védőoltások hatására elkezdett csitulni.

Rengetegen haltak meg a koronavírusban
Fotó: Shutterstock / Shutterstock

Összesen eddig 118 millió 162 ezer 913-an fertőződtek meg a pandémia alatt, és közel 94 millióan már meggyógyultak.

A mai napon az aktív esetek száma 21 millió 684 ezer 188, közülük pedig közel 90 ezren vannak súlyos, kritikus állapotban.

A szakemberek szerint csak az vethet véget ennek a rémálomnak, ha minél hamarabb beoltják a lakosság kellő százalékát.

Hazánkban sajnos romlik a helyzet, kiemelten fontos ezért a higiénés szabályok betartása és a védőoltás felvétele – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden. Az oltásokra regisztrálni a vakcinainfo.gov.hu oldalon lehet.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Ezzel a három csodálatos épülettel ünnepeljük a műemlékvédelmi világnapot

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat