Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.11.15.

Elképesztő luxus a párizsi terrorista cellájában

2015. november 13-án történt Európa eddigi legsúlyosabb iszlamista terrortámadása. A merénylõk öt helyszínen hajtottak végre összehangolt támadást. 130 ember halt meg. Az egyetlen terrorista, aki túlélte a támadást, egy francia börtönben raboskodik, ahol még saját konditerme is van.

A 28 éves Salah Abdeslam kilenc terrorista társa halott, ő az egyetlen, aki élve megúszta a 2015 novemberi terrortámadást. A nyomozás eddigi eredményeként ez is úgy fordulhatott csak elő, hogy Abdeslam az utolsó pillanatban meggondolta magát, állítólag nem volt elég bátorsága, hogy felrobbantsa magát. A férfit 2016 márciusában fogták el Brüsszel legveszélyesebb kerületében, majd egy hónap múlva kiadták Franciaországnak.

A terrorista azóta egy magánzárkában raboskodik Franciaország legnagyobb börtönében, 30 kilométerre Párizstól. A nagyobb méretű zárka négy részre van felosztva: egyikben orvosi ellátást kaphat, ha kér, a másikban pedig felügyelet alatt edzheti is magát például egy evezőgéppel.

Abdeslam egy zárt részlegen, előre meghatározott időpontokban sétálhat is. A börtön pedig rendelkezésére bocsájtott egy imaszőnyeget is, valamint a Korán egyik másolatát is megkapta. Azt azonban megtiltották számára, hogy bárkivel is tartsa a kapcsolatot a külvilágban. A nap minden percében kamerák figyelik a mozgását, összesen hat őr van ráállítva Abdeslamra. Egyetlen francia rabot sem ellenőriznek ilyen szigorúan - írja a Bild.

Ezzel az a célunk, hogy megakadályozzunk egy lehetséges öngyilkosságot

– állítja a francia igazságügyi miniszter, Nicole Belloubet. A tárcavezető hozzátette: a legfontosabb, hogy bíróság elé állíthassuk a vádlott. A tárgyalás kezdetének időpontja még nincsen kitűzve, legkorábban 2019 végén ülhet Abdeslam a vádlottak padjára.

Az őröknek nem túl izgalmas a munkájuk. A terrorista ugyanis meglehetősen depresszív, szinte egész nap csak a celláját takarítja. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve