Létrehozva: 2018.02.08.

Elképesztő dolgok derültek ki: így szereznek fegyvert a gyerekek

Rohamosan nõ a fiatalok körében a késsel elkövetett bûncselekmények száma - ami nem is csoda, hiszen játszi könnyedséggel juthatnak szúrófegyverekhez.

A briteknél egyre aggasztóbbá válik a helyzet, és egy rendőrségi vizsgálat azt mutatta, hogy a webshopok nagyjából a fele akkor is elad gyilkolásra alkalmas késeket a vevőknek, ha azok még nem töltötték be a 18. életévüket, mert a törvény ellenére ezt egyáltalán nem is határozzák meg a vásárlás feltételeként. De az utcai üzletek sem vizsgáztak túl jól: hiába látszik, hogy az igénylő fiatalkorú, eladják neki a fegyvert.

Az elmúlt évek alatt ötszörösére nőtt a brit fiatalkorúak körében a kést birtoklók és bűncselekményhez használók száma, rablások és szexuális jellegű támadások során is egyre többször kerülnek elő a pengék. A rivális bűnbandák utcai harcainál pedig már alapfegyverré váltak a kések.

A rendőrségnek pedig még nem sikerült megfelelő megoldást találnia a helyzetre. Bár egy ideig növelték az utcai ellenőrzések szintjét, a legtöbbször különböző etnikai kisebbségek tagjait motozták meg, emiatt pedig rasszizmussal vádolták őket. A mostani eredmények alapján pedig a hatóság azt sürgeti, hogy szigorítsanak az eladási szabályokon, és büntessék keményen azokat az üzleteket, amelyek gyerekeknek adnak el szúrófegyvert.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét