Létrehozva: 2020.01.07.

Elítélték a 19 éves lányt, aki azt hazudta, hogy 12 turista megerőszakolta

Hamis vád és ezáltal közbotrány okozása miatt elítélte kedden egy ciprusi bíróság azt a 19 éves brit nőt, aki csoportos nemi erőszakkal vádolt meg tavaly 12 izraeli turistát.

A nő eredetileg azt állította, hogy az izraeli fiatalok Ajía Napa üdülőhely egyik szállodai szobájában erőszakolták meg. Az izraeliek mindvégig tagadták ezt.

A vádlottra négy hónap felfüggesztett börtönbüntetést és 140 euró pénzbüntetést (46 ezer forint) szabott ki a Paralimni városban működő bíróság. A vezető bíró közölte: a közbotrány okozása súlyos szabálysértés, mégis azért szab ki ilyen enyhe büntetést, mert a panaszos ügyvédei útján elismerte, hogy hibát követett el a nemi erőszakról szóló hamis váddal. Ezenkívül – mint mondta – figyelembe vette a nő fiatal korát, „éretlenségét”, büntetlen előéletét, személyes és pszichológiai körülményeit, valamint azt, hogy már eltöltött majdnem egy hónapot vizsgálati fogságban a per hat hónapi időtartama alatt. A bíró figyelmeztette az elítéltet, hogy le kell töltenie a börtönbüntetést, ha három éven belül újabb súlyos szabálysértést követ el.

A bíró elmondta: a fiatal nő kihallgatása során bevallotta a nyomozóknak, hogy csak kitalálta a vádat, mert az izraeli fiatalok közül többen „megszégyenítették”, nevezetesen videóra vették kölcsönös beleegyezésen alapuló szexuális együttlétét izraeli barátjával.

A nő az ítélethirdetés után is azt állítja, hogy megerőszakolták, valamint hogy 10 nappal a feltételezett eset után, rendőrségi kihallgatása során kényszerítették eredeti vallomása visszavonására. Ügyvédei bejelentették, hogy fellebbeznek az ítélet ellen. A brit nő ügyvédje közölte, hogy védence ugyan hazamehet, de az igazáért folytatott harcnak nincs vége. Mint mondta: a most elítélt nő pár óra leforgása alatt lett áldozatból vádlott, akit nem csak előre megfontoltan, csoportosan megerőszakoltak, hanem utána még a hatóságok is meghurcolták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét