Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.08.11.

Elhunyt Alfred Hitchcock egyetlen lánya

Az ismert színésznő halálhírét három lánya közül az egyik erősítette meg.

93 éves korában, a kaliforniai Thousand Oaksban elhunyt Patricia (Pat) Hitchcock, Alfred Hitchcock és Alma Reville egyetlen közös gyereke.

Pat 93 éves korában hunyt el (Fotó: Facebook)

Patricia tizenegy éves volt, amikor a családja Londonból Los Angelesbe költözött, apja ekkor kezdett el Hollywoodban dolgozni. A lány színésziskolába járt, fiatal felnőttként kisebb szerepet kapott a Rémület a színpadon című Hitchcock-thrillerben. Ezután apja két másik filmjében, az Idegenek a vonatonban és a Psychóban is feltűnt kisebb szerepekben, de játszott az ötvenes évek egyik nagyszabású produkciójában, a Tízparancsolatban is. A televízióban az Alfred Hitchcock bemutatja... visszatérő szereplője volt, de több másik sorozatban is játszott.

Gyerekei születése után nagyrészt visszavonult a színészettől, de a hetvenes években még néhányszor kamera elé állt, és társíróként működött közre édesanyja életrajzában. Férje, Joseph E. O’Connell, Jr. 1994-ben hunyt el. Három lányuk született, egyikük, Katie O’Connell-Fiala erősítette meg Pat Hitchcock halálhírét hétfőn – írja a Variety.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány