Létrehozva: 2017.06.04.

Életünk legszörnyűbb háborújával riogat az amerikai védelmi miniszter

Az Egyesült Államok védelmi miniszterre úgy véli, hogy katasztrofális következménye lenne, ha háborút indítanának Észak-Korea ellen.

Bár egyre több jel mutat arra, hogy lassan elkerülhetetlen lesz az észak-koreai diktatúra ellen indított háború, James Mattis amerikai védelmi miniszter azonban óvatosságra int. Ez lenne a legszörnyűbb konfliktus, amit emberemlékezet óta láttunk. Mattis ugyanis arra hívja fel a figyelmet, hogy az észak-koreai rezsim szomszédságában van a világ egyik legsűrűbben lakott metropolisza. A dél-koreai fővárosban, Szöulban tízmillió ember él, így egy észak-koreai rakétatámadás szinte biztosan emberek százezreivel, de lehetséges, hogy millióival is végezne.

A védelmi miniszter hozzátette, hogy bár a déli szomszéd van a legnagyobb veszélyben, de a Kim Dzsongun vezette ország az egész térségre fenyegetést jelent, még Kínára és Oroszországra is.

James Mattis azt javasolja, hogy minden erőfeszítéssel dolgozzanak azon, hogy diplomáciai úton sikerüljön rendezni a konfliktust.   

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért