KÜLFÖLD

„Apa leszek. Ne hagyjanak meghalni” – könyörgött a férfi, akit egy centire a szívétől szúrtak meg

A leendő apuka minden áron életben akart maradni, hogy láthassa születendő kisfiát. Egyetlen vágya volt, hogy gyermekét a karjaiba foghassa.
  • Szerző: Ripost

Hatalmas verekedés bontakozott ki az angliai Pudsey városban egy foci mérkőzés után. A 29 éves James Harrison azonban bátran közbelépett, hogy megmentse barátját egy tíz fős társaságtól.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Ám az egyik támadó kést rántott és azt Jamesbe mélyesztette. A férfi csak akkor vette észre, hogy valaki kést döfött a hátába, amikor erős fájdalom hasított belé. Elmondása szerint abban a pillanatban minden megállt körülötte és csak a feleségére és születendő kisfiára tudott gondolni.

Fotó: 123rf

„Becsuktam a szemem, felnéztem az égre, és csak annyit mondtam, hogy nem lehet. Ránéztem a kezeimre, véresek voltak, és tudtam, hogy valaki megszúrt” – emlékezett vissza a szörnyű pillanatokra James.

Barátai riasztották hozzá a mentőket, akik a Leeds General Infirmarybe szállították. A férfi nem törődve azzal, hogy a penge mindössze 1 centiméterre állt meg a szívétől, azt hajtogatta, látnia kell a kisfiát. A kés ráadásul megrepesztette a rekeszizmát, és nem kapott normálisan levegőt.

„Apa leszek. Ne hagyjanak meghalni, találkoznom kell a fiammal” – könyörgött James az életmentőknek.

A kórház sebészei két órán át műtötték, mire sikeresen eltávolították a lépét, amelyet a penge átvágott, és belső vérzést okozott. James rengeteg vért vesztett. A vizsgálatok később kimutatták, hogy ha a kés csak egy centivel magasabbra hatolt volna, akkor a szívét szúrta volna át és valószínűleg a helyszínen meghal.

James a Mirror oldalának azt mondta: a világ legjobb érzése volt, amikor a kezében tarthatta elsőszülött fiát, Lukas Jamest. Mindezt alig néhány héttel a támadás után.

A kis Lukas egyébként ugyanabban a kórházban jött világra, amiben az édesapja életét is megmentették.

„Nem akartam, hogy a fiamnak tragikus története legyen, és hogy soha ne találkozzon az apjával. Amikor végre a kezembe tarthattam, hihetetlen érzés volt, minden olyan volt, amilyennek elképzeltem. Ez volt a legnagyszerűbb érzés a világon. Pláne azután a pokol után, amit átéltünk. Életem hátralévő részében antibiotikumokat kell szednem, de így is egészséges életet élhetek a családommal” – zárta elképesztő történetét James.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
A 30 perces sajtos rúd receptje
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?