Létrehozva: 2021.09.18.

Élet és halál között lebeg egy 6 éves kisfiú, miután eltalálta egy acéldarab

A fémlövedék a tarkóján találta el az első osztályos Alexet, aki éppen akkor hajolt le. Szülei betegre aggódják magukat, attól rettegve, hogy elveszíthetik gyermeküket.

Egy fiatal fiú ezekben a percekben is az életéért küzd, miután egy fűnyíró miatt egy acéldarab elrepült és a tarkójába vágódott, miközben egy iskolai pályán játszott…

A család elmondása szerint egy kertész nyírta a füvet, közvetlenül a wisconsini Silver Lake-i Riverview általános iskola mögött, ahol a gyerekek játszottak. A fűnyíró áthajtott egy hulladék vasdarabon, és az átrepült az iskolát körülvevő kerítésen, egyenesen a gyerekek felé.

Fotó: 123rf

„Teljesen sokkos állapotban voltam, de azonnal összeszedtem magam, és az iskolába siettem. Fogalmam sem volt a sérülésének súlyosságáról, amíg meg nem láttam a földön fekve, fejéből vérzett és görcsösen rángatózott. Tényleg nem tudom, mi akadályozott meg abban, hogy elájuljak” – emlékezett vissza a szörnyű pillanatokra az édesanya.

A 6 éves Alex Hook orvosi kómában van, miután a 30 centis fémdarab súlyos agykárosodást okozott neki. Szülei, Caryn és Kirbey Hook betegre aggódják magukat a kisfiukért, aki a szeptember 10-i incidens óta kómában van – írja a The Sun.

„Amikor megérkeztem a kórházba, már a sürgősségi osztályon volt és felkészítették a műtétre. Már akkor csövek álltak ki a kis testéből. Folyton azt mondogattam magamnak, hogy ez csak egy borzalmas rémálom, mert ő nem lehet az én gyönyörű kisfiam” – árulta el könnyeivel küzdve az édesapa, majd hozzátette: „Minden egyes napért hálát adunk az Úrnak, hogy Alex még mindig velünk van, és küzd az életéért.”

Alex nagynénje, az 55 éves Michelle Koertgen adománygyűjtést indított, hogy segítsen az orvosi költségek kifizetésében. A pénzre ugyanis nagy szüksége van a családnak, mivel Alex testvére, Nathan különleges gondozást igényel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl