Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.09.11.

„El kell mondanom a gyerekeimnek, hogy az apjuk pedofil” – a rendőrség rúgta rá az ajtót a családra

A kétgyermekes édesanya az egyik legnehezebb feladatot kapta az élettől.

Szerző Ripost

A kétgyermekes édesanya csak akkor tudta meg, hogy párja gyermekpornográf tartalmakat és gyerekek bántalmazásáról szóló videókat és képeket nézeget, amikor a rendőrség szó szerint rájuk rúgta az ajtót.

Fotó: Pixabay

A nő még akkor sem akarta elhinni, hogy gyermekei apja ilyet tenne, amikor a rendőrök bizonyítékokat találtak. Később azonban a férfi bevallotta neki, valóban vonzódik a gyerekekhez. „Ekkor jöttem rá, hogy az életünk már soha többé nem lesz ugyanolyan” – vallotta a névtelenséget kérő asszony.

„A rendőrség hajnalban tört ránk, feltúrták az egész házat, elvitték az összes adathordozónkat, számítógépeket, a férjemet meg elhurcolták kihallgatni. Sokkoló élmény volt, az első reakcióm pedig a hitetlenség és a tagadás volt. Csak amikor beismerte, akkor szembesültem a valósággal” – mesélte a nő, aki hozzátette, rettegett, hogy a gyerekei a közösségi oldalakon keresztül szembesülnek a hírrel.

„Tudtam, hogy fel kell hívnom őket és el kell nekik mondanom, hogy az apjuk pedofil”.

Szerinte a gyerekek még nem is igazán értették meg, mit is jelent mindez, de mint mondta az asszony, biztos eszükbe fog jutni minden egyes alkalomkor, amikor gyerekekre vigyáznak, vagy éppen majd nekik születik babájuk.

Ugyanakkor az asszony amellett kardoskodik, rossz, hogy a társadalom azonnal elítéli a gyerekpornót néző embereket, megbélyegzik őket és kirekesztik. Szerinte emberként kellene rájuk nézni és nem szörnyetegként, mert azt vallja, „semmi sem fekete vagy fehér”.

Az apa egyébként azzal védekezett, hogy azért néz ilyen tartalmakat, mert ez „eltereli a figyelmét a depressziójáról” – írta a Mirror.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Szoboszlaiék utolsó esélye jön: így búcsúzhat szépen Klopptól a Liverpool

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány