Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.03.09.

Ekkora a baj? Obamának vissza kell térnie

Donald Trumpnak újabb nehézséggel kell szembenéznie. Elõdje, Barack Obama ugyanis éppen a politikai életbe való visszatérésén dolgozik.

Nem mondhatóak unalmasnak az exelnök, Barack Obama mindennapjai. Nemrégen tért haza családjával a hetekig tartó luxusnyaralásból, megkötött egy rekordösszegű könyvszerződést, emellett pedig állítólag azon dolgozik, hogy visszatérjen a politikába. Ez utóbbit egyébként Obama egykori igazságügyi minisztere, Eric Holder kotyogta ki. Barack Obama kitöltötte már a maximális, nyolcéves hivatali idejét, ez azt jelenti, hogy ő már többet nem lehet az Egyesült Államok elnöke. Egyesek szerint azonban így is nagy segítsége lehet a demokrata pártnak.

2018-ban kongresszusi választásokat tartanak, amit szeretnének a demokraták megnyerni, legutóbb ugyanis kisebbségbe kerültek a republikánusokkal szemben. Az exelnök korábban kijelentette, hogy szívesen segít egy új, karizmatikus embert találni a párt élére.

A tavaly novemberi elnökválasztási vereség jól mutatja, hogy a demokratáknak valóban vérfrissítésre van szükségük.   

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

A földbe állt a Momentum támogatottsága Budapesten

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány