Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.04.21.

Egyáltalán mit ettek: 26 évig elzárta a külvilágtól a lányát az orosz horror-anya

A megdöbbentő eset Oroszországban történt, egy asszony közel 30 éven át elzárva tartotta a lányát a külvilágtól, iszonyatos körülmények között.

Tatyana Bushueva, évtizedekig elzárva tartotta a lányát, a most 42 éves Nadezhda Bushueva-t, hogy megvédje őt a külvilágtól.

A nő akkor hagyta el először a házat, amikor az anyja kórházba került, és így a hatóságok értesültek a rémtörténetről.

Ráadásul borzasztó körülmények között éltek: az otthonukban – ahol rengeteg macskát tartottak – nem volt sem folyóvíz, sem elektromos áram, és Nadezhda a hatóságoknak elmondta, hogy körülbelül 15 éve nem fürdött, ami a haja állapotán is meglátszott.

A nő haja volt a legborzasztóbb állapotban Forrás: MailNews Youtube

A megdöbbentő történet egy nyugat-oroszországi faluban játszódott le, Nyizsnyij Novgorod környékén. Bár nehezen tudta kifejezni magát, Nadezhda elmesélte borzalmas történetét.

A két nő ugyanabban a szobában lakott, és ugyanabban az ágyban aludt. A ház tele volt patkányokkal és rovarokkal. A környezet még a macskák számára sem volt megfelelő, sok állat elpusztult a házban, de a tetemektől csak akkor szabadultak meg, amikor a bűz már elviselhetetlenné vált.

„Az életem rosszabb, mint a macskáké. A macskáknak több joguk van, mint nekem. Én már nem is létezem. Egy élő halott vagyok.” – mondta Nadezhda, amikor elmesélte történetét a helyi önkormányzaton.

Miután Tatjana nyugdíjba ment, teljesen elzárkóztak a külvilágtól, és a nő a szociális munkások segítségét is visszautasította, mondván, hogy nincs szükségük semmire. Nadezhda 16 éves volt, amikor az anyja megtiltotta neki, hogy elhagyja a házat. Nem járhatott iskolába, nem fejezhette be a tanulmányait, és nem kereshetett munkát sem.

Tatjana végül megbetegedett, és amikor kórházba került, Nadezhda felvette a kapcsolatot a helyi hatóságokkal.

„Nadezhda egyedül jött be az irodámba. Szendvicseket készítettünk, mert meg akartuk etetni, de ő visszautasította. Úgy tűnik, nincsenek mentális problémái, annak ellenére, hogy ilyen sokáig távol volt a világtól.” – mondta Vasily Tovarnov, a helyi tanács elnöke.

Nadezhda azt kérte a hatóságoktól, hogy állítsák ki a hivatalos papírjait, és adjanak neki munkát. A szakértők azonban nem tanácsolják, hogy túlságosan sok hirtelen változást hozzon az életébe, hiszen előbb meg kell értenie, hogy is működik az őt körülvevő világ. Nadezhda is tart a külvilágtól, ami akkor is látszott a viselkedésén, amikor az anyját kórházba szállították. A szociális munkások most azon dolgoznak, hogy segítsenek neki beilleszkedni a társadalomba.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány