Létrehozva: 2019.12.28.

Egy tanóra keretein belül Allahhoz kellett imádkozniuk svéd kisiskolásoknak

A 10-11 éves skandináv gyerekeknek a fejüket Mekka felé fordítva kellett az imaszőnyegre borulniuk.

Szerző Gaál József

A Svédország déli részén található Emmaboda község Bjurbacksskolan nevű általános iskolájának az ötödik diákjai úgynevezett vallásórán vettek részt december elején, mely során a nebulóknak Allahhoz kellett fohászkodniuk arab nyelven. A hírek szerint az osztályt először nemek szerint kettéválasztották, ugyanis a lányoknak az imaterem szélén kellett várniuk, amíg a fiúk végeznek az imával – írja a svéd sajtóra hivatkozva az angol nyelvű orosz Sputnik.

(Bjurbäcksskolan – Facebook)

A furcsa eset azt követően kapott nyilvánosságot, hogy az egyik svéd kislány édesapja a közösségi oldalán kérte számon az iskolát, és annak vezetését a történtek miatt.

„Ma a lányom az iskola után azt mesélte, hogy imaszőnyegeken térdepelve, arabul kellett imádkozniuk Allahhoz. A lányoknak a terem végébe kellett vonulniuk, majd arab néptáncokat gyakoroltak és arab süteményeket ettek. A lányom azt mesélte, hogy egyáltalán nem élvezték a programot, mert nem értette, amit a tanár arabul olvasott fel a Koránból. Természetesen felháborít a történet, mivel iskolaidőben nemek szerint szortírozták az osztályt, köztük az én lányomat is. Ez őrültség.”

- fogalmazott a felháborodott apuka, aki szerint az oktatási intézmény vezetőinek bocsánatot kell kérnie a történtek miatt, mivel a tanítási órán történő imádkozás nem összeegyeztettethető a hatályos svéd törvényekkel.

Az eset után kialakult botrány miatt az iskola végül egy közleményt jelentetett meg a honalapján. A hivatalos dokumentum szerint a szülőket félreinformálták és csak egy szerepjáték keretein belül kellett Allahhoz imádkoznia a gyerekeknek.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren