Létrehozva: 2020.05.29.

Egy muszlim apa élve felgyújtotta a lányát, mert áttért a keresztény hitre

A 24 éves lány csodával határos módon túlélte a brutális támadást, de attól tart, hogy édesapja újra megpróbálja majd megölni őt.

Szerző Gaál József

Egy ugandai férfi eszméletlenre verte, lelocsolta benzinnel, majd élve felgyújtotta a lányát, miután tudomást szerzett arról, hogy áttért a keresztény vallásra – írja a Morning Star News nevű hírportál.

A brutális támadás áldozta, a 24 éves Rehema Kyomuhendo egy alkalommal elkísérte a muszlim hitoktatóként dolgozó apját az üzleti útjára. A pár napig tartó közös utazás során Rehma romai katolikus nagynénijénél szálltak meg, akinek az otthonában egy helyi keresztény rádió adása szólt állandóan napközben. Ennek hatására Rehema eldöntötte, hogy áttér a kereszténységre, ezért felvette a kapcsolatot egy katolikus ismerősével, hogy segítsen neki a terve megvalósításában.

„Elmagyarázott mindent Krisztusról, a megváltásról, megvallottam bűneimet és elfogadtam Jézust Uramnak és Megváltómnak. Túlcsordultam a boldogságtól, amikor megosztotta velem Jézus történetét. Sose éreztem még így magamat, olyan volt, mintha felébredtem volna”– fogalmazott az áttérés folyamatáról Rehema a Morning Star News-nak.

Azonban amikor Rehema édesapja tudomást szerzett a történtekről, összeverte, leöntötte benzinnel, majd felgyújtotta a lányát.

A nagynéni keresztény szomszédjával sietett Rehema megmentésére. Ketten menekítették ki a férfi mellől a lányt, akit kórházba kellett szállítani. A jelentések szerint másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett a lábán, a hasán, az oldalán és a nyakán is. A felépülése pedig több hónapig is eltarthat.

A hírek szerint Rehema és nagynénje nem tettek rendőrségi feljelentést, mert attól tartanak, a férfi újra megpróbálja megölni őket.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási bajt okozott a NASA, pusztító aszteroidák ezrei tartanak a bolygó felé

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Zokogásba tört ki az apa, az újságból tudta meg, miért halt meg 12 éves fia

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A bevásárlóközpontban esett össze a kislány, édesanyja a karjaiban tartotta haldokló gyermekét

KÜLFÖLD

Utolsó leheletével is gyermekét védte az anya, halálra késelték a bevásárlóközpontban

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről

KÜLFÖLD

Horrorisztikus baleset: három fiatal meghalt, egy az életéért küzd a kórházban