Létrehozva: 2020.11.09.

Egy marokkói migráns többször brutálisan megverte a francia barátnőjét, mert szakítani akart vele

Az elkövető korábban 19 büntetőeljárásban volt érintett Franciaországában. Az esetek többségében nők elleni erőszak miatt tartóztatták le.

Egy francia kerületi bíróság jogerősen 10 hónap börtönbüntetésre ítélt családon belüli erőszak vádjával egy 29 éves marokkói migránst, aki többször brutálisan megverte és megerőszakolta a francia ex-barátnőjét – írja az Actu regionális francia hírportál.

Az elkövető, egy Hamza nevű afrikai illegális bevándorló tavaly nyáron találkozott először az áldozatával egy dél-franciaországi üdülőfaluban. A különös páros egyik pillanatról a másika összemelegedett, majd az összeköltözés mellett döntöttek körülbelül egy évvel ezelőtt.

„A nyaralásom után visszajött velem Pérignybe (La Rochelle elővárosa). Felajánlottam neki, hogy segítek neki elkészíteni a tartózkodási engedélye megszerzéséhez szükséges papírokat. Végül letette a bőröndjét nálam, és hozzám költözött ”- mondta a Marie nevű fiatal nő.

Rendőrségi dokumentumokra hivatkozva az Actu nevű francia hírportál azt írja, hogy a migráns idén szeptember közepe és október vége között többször brutálisan megverte és megerőszakolta a sértettet, aki sokszor felszólította a korábbi párját, hogy költözzön el tőle, mivel a kapcsolatuk megromlott. Az áldozat végül október 23-án tett feljelentést az elkövetővel szemben, akit még aznap őrizetbe vett a rendőrség a nő lakásán.

A marokkói migráns tagadta az ellene felhozott vádakat. A bíróságon azzal védekezett, hogy Marie csak bosszút akar állni ellenne ezzel az eljárással, amiért szakítani akart vele.

Az ügyben eljáró ügyész, Caroline Fernandez 8 hónap szabadságvesztést kért az afrikai bevándorlóra. A szigorú büntetést azzal indokolta, hogy a migráns korábban 19 büntetőügyben volt már érintett Franciaországban, és többségében nők ellen elkövetett erőszak miatt tartóztatták le.

A bíróság végül az ügyész javaslatánál szigorúbb, 10 hónapos börtönbüntetésre ítélte az elkövetőt, és 2 évre kitiltották Charente-Maritime megyéből, ahol az áldozata él.

Azt nem tudni, hogy a migránst miért nem toloncolták haza inkább a származási országába...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Vicces locsolóversek, mert húsvétkor is kell a poén

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét