Létrehozva: 2018.12.03.

Egy korszak vége, Angela Merkel pénteken leköszön pártja éléről

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) 1001 delegáltja pénteken új pártelnököt választ, ami egyben azt is jelenti, hogy 18 év után Angela Merkel helyett valaki más fogja irányítani Németország legnépszerûbb pártját.

Könnyen elképzelhető, hogy a CDU következő elnöke egyben Németország következő kancellárja is lesz. Ezért tartja lázban egész az országot, hogy miként dönt majd az 1001 delegált most pénteken Hamburgban. Bár a Kereszténydemokrata Unió szerette volna titokban tartani a küldöttek kilétét, a Bild nevű német lap mégis kiderítette, hogy kikről van szó, és fel is kereste őket. A napilap rögtönzött felmérése azt mutatja, hogy a legtöbben még nem döntöttek, vagy nem hajlandóak elárulni, ki mellett teszik le a voksukat pénteken.

Azok közül azonban, akik hajlandóak voltak megnevezni favoritjukat, a legtöbben, egész pontosan 144-en azt válaszolták, hogy Friedrich Merzet látnák szívesen a pártelnöki székben.

Õt követi Angela Merkel legfőbb bizalmasa, a mini-Merkelnek is csúfolt Annegret Kramp-Karrenbauer 96 előzetes vokssal, majd a jelenlegi egészségügyi miniszter, Jens Spahn zárja a sort 29 támogatóval.

Merkel számára a jelenlegi spontán felmérés eredménye riasztó lehet, hiszen Merz korábban azért távolodott el a politikától, mert sok kérdésben ellenkező véleményen voltak a Muttival. Ha valóban Friedrich Merzet választaná meg pénteken a CDU kongresszusa elnöknek, akkor Angela Merkel azon terve is veszélybe kerülhet, miszerint szeretné kitölteni kancellári mandátumát 2021-ig.

Merz ugyanis biztosan minden lehetőséget megragadna, hogy Merkelt mihamarabb megbuktassa, és új választásokat írjanak ki Németországban, ahol már ő lehetne a CDU kancellárjelöltje.

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek