KÜLFÖLD

Egy indiai nővér szívszorító vallomása a tomboló koronavírus-járványról

Az indiai vírusvariáns egyre több emberéletet követel, köztük fiatalok is vannak. Erről számolt be egy ápolónő drámai vallomásában.
címkék:
  • Szerző: Ripost

Nincs elég lélegeztetőgép, és naponta több tucat ember, köztük tizenévesek halnak bele Indiában a koronavírusba. A térségben olyan hihetetlen gyorsasággal söpör végig az indiai vírusvariáns, hogy a halottak száma meghaladja a 200 ezret. Viveki Kapoor, a Delhi kórház nővére az életét tette fel a koronavírus elleni küzdelemre, de még ő sem hitte volna, hogy egyik napról a másikra körbeveszi a halál. A nővér szívszórítóan mesélt arról, hogyan változtatta meg az életét a pandémia. A magánkórház intenzív osztályán dolgozó Viveki egyszerre 25 nővér munkájáért felel, de a járvány kezdete óta betegek áradatával kellett megküzdenie a csapatának.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Az indiai nővér a BBC-nek elmondta: az első hullámban sok idős beteget kezeltek, de ahogy elterjedt a vírus, úgy változtott a betegek életkora is.

Szívszorító látni, hogy egyre több tizenéves fekszik az intenzív osztályon.

-meséli Viveki.

Ha egy beteg elhunyt, akkor úgy érzi, mintha a saját szerettétől búcsúzna.

Összehúzódik a gyomrom a fájdalomtól minden egyes beteg elvesztése után. Különösen a fiatalok halála gyötör meg, minden alkalommal megszakad a szívem...

Az indiai nővér és csapata hősiesen küzd

Viveki 22 éve dolgozik a szakmában, de a pandémia óta soha nem látott veszteségek érték.

„Olyan sok beteg érkezik, hogy nincs elég lélegeztetőgépünk. A múlt héten emiatt 25 beteget vesztettünk el” – meséli a nővér, hozzátéve: ilyenkor érzi magát a legtehetetlenebbnek.

Az indiai nővér a BBC-nek bevallotta: mindennapos küzdelmet folytat a kórházban és otthon is. A Mathura városában élő 90 éves édesanyja nemrég került lélegeztetőgépre, ráadásul a férje is beteg volt.

A férjem az elmúlt két hétben nagyon beteg volt, ezért egyedül kellett helytálljak a három gyerekkel.

Szerencsére mindkét hozzátartozója leküzdötte a kórt.

Gyergyát gyújtanak érte

A vírus berobbanása óta hatalmas az összefogás Delhiben. Az indiai nővérért nagyon aggódik a családja és a szomszédja is. A szomszéd nemrég elárulta, hogy korábban szürkületkor minden nap gyertyát gyújtott és imádkozott a családért.

Ez ad erőt a munkámhoz – mondta a nővér.

 

 

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?