Létrehozva: 2019.08.15.

Egy ételfutár erőszakolta meg az altatót beszedő nőt

A nyomozók a helyszínen hagyott kesztyűnek köszönhetően tudták beazonosítani a feltételezett elkövetőt. Egy Spanyolországba tartó buszról szedték le a zsaruk.

Az Uber Eats egy 2014-ben elindított applikáció, aminek segítségével az ember a kedvenc helyeiről tud ételt rendelni, és az Uber Eats futára házhoz is szállítja azt. Az alkalmazás Franciaországban is elérhető, ahol az egyik bevándorló futár miatt került a cég a címoldalakra. A migránst ugyanis azzal gyanúsítja a bordeaux-i rendőrség, hogy megerőszakolt egy 22 éves nőt. A hatóságok információira hivatkozva a Le Parisien nevű francia lap arról számolt be, hogy a fiatal nő egy buliból hazaérve rendelt magának ételt az Uber Eatsen keresztül. A bangladesi származású futár nem sokkal a rendelés leadását követően meg is érkezett a megadott címre, ahol észrevette, hogy a nő bódult állapotban van. Később derült csak ki, hogy a nő altatót vett be, amit a bevándorló ki is használt, a lakásban ugyanis megerőszakolta a védekezésre képtelen áldozatot.

A támadás után a férfi elmenekült a helyszínről, a sokkos állapotba került nő pedig riasztotta a rendőröket, akik a helyszínre érkezve megtalálták a gyanúsított egyik hátrahagyott kesztyűjét. Az azon található ujjlenyomatok alapján a hatóságok szinte azonnal be tudták azonosítani a feltételezett elkövetőt. A rendőrség néhány órával később egy Spanyolországba tartó buszon kapcsolta le a bangladesi férfit. Nem ez az első alkalom, hogy a Uber cég hasonló botrányba keveredik. 2017-ben több ezer Uber-utas tett feljelentést sofőrjeik ellen szexuális zaklatás, molesztálás vagy egyéb szexuális bűncselekmény elkövetése miatt. Ugyanazon év decemberében Libanonban egy 30 éves brit diplomatanőt támadott meg egy sofőr, aki a nemi erőszakot követően meg is ölte áldozatát.

Ezt a bangladesi mingránst gyanúsítják a nemi erőszakkal

Idén pedig Londonban lett rablás, nemi erőszak és emberrablás áldozata az a fiatal nő, aki tévedésből rossza autóba szállt, mert azt hitte, hogy a rendelt Uber autója érkezett meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Kudarcba fulladt Dobó Ági nyaralása, megtudtuk, mi történt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?