Létrehozva: 2021.01.29.

Egy elutasított líbiai menedékkérő halálra késelte német barátnőjét

Minden jel arra utal, hogy a migráns féltékenységből gyilkolt.

Az Alsó-Szászország középső részén található Lüneburgban őrizetbe vettek egy 22 éves elutasított líbiai menedékkérőt, aki a gyanú szerint előre eltervezett módon, féltékenységből, több késszúrással megölte a német barátnőjét – írja a Bild internetes kiadása.

A 19 éves áldozat, Jana D. holtestét édesapja fedezte fel múlt hét kedden hajnali három órakor, miután az aggódó szülő lánya keresésére indult, aki nem ment haza. A lány néhány utcára a lakásától az autójában ült vérbe fagyva. A torkát elvágták, mellkasát késszúrások borították. Élettelen teste előredőlt, fejjel a kormányra. A gyilkos fegyver, egy 20 centiméteres konyhakés mellette hevert a földön.

A helyszínre érkező rendőröknek azonnal feltűnt, hogy az áldozat táskája és értékei érintetlenül az anyósülésen voltak, így arra a következtetésre jutottak, hogy nem rablógyilkosság történhetett. Rövid nyomozás után végül egyetlen személyre, a lány barátjára szűkült a gyanúsítottak névsora. A lüneburgi kerületi bíróság hétvégén adott ki elfogatóparancsot ellene, majd néhány órán belül el is fogták.

Ezt követően a német hatóságok napokig hallgattak a feltételezett elkövető személyazonosságáról. Az ügyészség a magánélet védelmére hivatkozva nem adott részletes tájékoztatást az ügy hátteréről. Lüneburg szociáldemokrata polgármestere, Ulrich Mädge pedig szűkszavúan csak annyit nyilatkozott a gyilkossággal kapcsolatban:

„Mindannyian tudjuk, hogy bárhol is élnek együtt az emberek, ott a legrosszabb dolgok mindig megtörténhetnek.„

A Bild azonban nemrég kiderítette, hogy a gyanúsított egy elutasított líbiai menedékkérő, Faras A., akinek tavaly április 6-ig kellett volna elhagynia Németországot. A lap beszámolója szerint a férfi az elmúlt hónapokban többször molesztálta az áldozatot, aki szakítani akart vele, tehát vélhetően féltékenység vezetett a tragédiához.

Az ügyben előre eltervezett gyilkosság vádjával folyik nyomozás. Vádemelés egyelőre még nem történt. Szakértők szerint, ha a bíróság bűnösnek találja a gyanúsítottat, akkor 5-10 év közötti börtönbüntetésre számíthat, amit azonnali kitoloncolás fog követni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Koholák Alexandra megtörten mesélt tönkrement házasságáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek