Létrehozva: 2019.03.30.

Dzsihád készül az Egyesült Államokban. Videó!

A Muzulmán Testvériség tervét bizonyítékként használták a Szentföld-alapítvánnyal szembeni terrorellenes perben, amelynek során 108 embert ítéltek el.

Európa “egyesült államokká” való átalakítása – mint ismeretes – eredetileg a /sajnos/ magyar-osztrák diplomata apától és japán
anyától született Richard von Coudenhove-Kalergitól származik,
aki már 1923-ban elképzelte a “páneurópai uniót”.

Az iszlám térnyerése Európában már nem újdonság. Napjainkban ennek már a harmadik hulláma érte el a kontinenst és a java még hátra van.
Az Egyesült Államokban is egyre több figyelmet szentelnek ennek a jelenségnek. Az Origo saját videómegosztójára most került fel egy korábbi érdekfeszítő előadás magyar felirattal.

Az előadó Brigitte Gabriel két nonprofit szervezet, az American Congress for Truth (Amerikai Kongresszus az Igazságért) és az ACT! for America (Tégy Amerikáért) alapítója. Utóbbi az ország legnagyobb, pártoktól független, alulról felépülő, világszerte 280.000 taggal
rendelkező nemzetbiztonsági szervezete.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?