Létrehozva: 2020.09.23.

Durván kiakadt az ABBA sztárja, elege van az egészből

„A bűnözők életének megnehezítésére kell törekedni” – fogalmazott egy svéd napilapban megjelent írásában a világ egyik legismertebb zenésze. Az egykori ABBA együttes sztárja, Björn Ulvaeus úgy véli, hogy a bűnbandák által elkövetett bűncselekmények száma átlépte a vörös vonalat.

Ki ne ismerné az ABBA együttes örökzöld slágereit? Bár a tagok több évtizede nem nagyon hallatnak magukról, egyikük most mégis úgy érezte, hogy eljött az idő, hogy megszólítsa a svéd közvéleményt. Egy napilapban jelent meg Björn Ulvaeus írása, aki kifejtette, hogy mélységesen aggódik a hazájáért és a skandináv országban tapasztalt erőszakos bűncselekmények előretörése miatt.

Björn Ulvaeus
Fotó: Fotó: AFP

A 75 éves zenész szerint a jelenlegi törvények a szervezett bűnözés támogatására is alkalmasak, ezért azonnali változásokra van szükség Svédországban. Ulvaeus javaslata szerint mihamarabb meg kell találni a módját, hogy a bűnözők ne tudjanak beszivárogni a hivatalos intézményekbe.

Jelentősen meg kell nehezítenünk a bűnelkövetők életét

– fogalmazott a zenész. Az elmúlt években jelentősen megnőtt Svédországban a súlyos bűncselekmények száma, 2019 nyara óta például a korábbinál jóval több robbantásos merénylet történik az ország területén. A legtöbb esetet nem tudják a hatóságok felderíteni, de nyílt titok, hogy különböző nemzetiségű bűnbandák egymás közti leszámolásáról van szó.

Egyre gyakoribbak a robbantások és a gyújtogatások Svédországban.
Fotó: Fotó: AFP

A svéd lakosságnál augusztus végén telt be végleg a pohár, amikor egy Stockholm közeli gyorsétteremnél történt lövöldözés során életét vesztette egy 12 éves ártatlan kislány is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil