Létrehozva: 2019.08.21.

Durva véget ért Budapesten a britek legénybúcsúja

Örökre emlékezetes lesz egy brit baráti társaság bulizása Pesten. De nem azért, mert olyan jó volt.

Nagyon felkapott a magyar főváros a britek körében, akik itt csinálják a legény- vagy lánybúcsújukat, mivel a brit árakhoz képest a budapesti bulinegyed kifejezetten olcsó. Így felejthetetlen bulikat tudnak itt csapni.

Egy kenti társaságnak is emlékezetes marad Budapest, de nem azért, mert annyira jól érezték itt magukat. A vőlegény tanúja, Grant Ogles volt megbízva a legénybúcsú megszervezésével, ám nem állt a helyzet magaslatán. A 14 fős társaság még el sem indult Budapestre, amikor kiderült, Ogles az egyik barátjuknak véletlenül 2020-ra foglalt jegyet. Így több, mint ötszáz fontot, vagyis több mint 180 ezer forintot kellett fizetniük az új jegyért.

Úgy gondolták, ezt meg is bosszulják, így az első útjuk Budapesten egy tetoválószalonba vezetett. Ogles derekára egy magyar zászlót, a járat számát, a dátumot és a repülőjegy összegét tetováltatták – írta a LADBible.

Az este egyik pontján még fogadásból hátba is rúgták – pont ott, ahol a friss tetoválása volt. Ogles erre dühösen elrohant és 3 órán át a színét sem látták.

De nem csak neki ért véget rosszul a budapesti látogatás. A férfi, akinek a jegyét elrontották, a barátai szerint már utálja Magyarországot.

„Sajt volt a csirkeburgerén, ami valamiért nagyon felbosszantotta, egy pincérnő annyira megalázta, hogy dühösen és sértődötten rohant el, majd kínosan zokogott egy sztriptíz klubban – kétlem, hogy valaha is visszatér” – mondta a lapnak az egyik barát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya