Létrehozva: 2016.12.17.

Durva felismerés: Saját testvérét jegyezte el

Mire kiderült a vérfertõzõ kapcsolat, már régen egymásba szerettek...

Sokkot kapott a menyasszony, amikor teljesen váratlanul kiderült számára: szerelme és jegyese saját vér szerinti testvére. A csalódott fiatal nő a Reditten vallott névtelenül a nem mindennapi helyzetről.

A lányt édesanyja egyedül nevelte, apjával szinte semmi kapcsolata nem volt. Akkor derült ki, hogy a vőlegény édesapjának hitt férfi csak a nevelőapja, amikor már az esküvői meghívókat tervezték.

Kértem, hogy mutassanak egy fotót az édesapjáról, és mikor megláttam, sokkot kaptam: a saját apám volt.

A vőlegény elárulta, hogy már egy éve tudja a szörnyű titkot, de nem mondta el, mert nem akarta elveszíteni a lányt. Gyereket egyébként sem terveztek.

A lány az első sokk után becsapottnak érzi magát és undorodik vőlegényétől. A megoldás azonban annál bonyolultabb, mint hogy szakítsanak.

Nagyon sok pénzt költöttem az esküvőre, ennek nagy része elvész, ha kihátrálok. Ami pedig még ennél is rosszabb, ugyanúgy szeretem! Egészen eddig úgy terveztem: együtt öregszünk meg.

Attól is tartanak, hogyan reagálnak majd a barátok, ha érzelmeiknek engedve vérfertőző kapcsolatban maradnak. Mielőtt törlik esküvőt, DNS-tesztnek vetik alá magukat, hogy biztosak legyenek benne: tényleg ugyanaz az apjuk. Addig is kerülik a testi kapcsolatot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek