Létrehozva: 2016.10.06.

Dróntámadással akarta megölni a WikiLeaks alapítóját Hillary Clinton!

A bizonyítékot most tette közzé Julian Assange, aki új leleplezéseket ígér. Mint mondta: Hillary Clinton akár börtönbe is kerülhet.

"Dróntámadással is megölhetnénk az államtitkokat is kiszivárogtató portál, a WikiLeaks vezetőjét" - ezt javasolta állítólag Hillary Clinton 2010 novemberében, az első Obama-kormány külügyminisztereként, írta a Truepundit.com. A Julian Assange által 2006-ban, Izlandon alapított honlap akkorra már 250 ezer titkos dokumentumot tett közzé, amely nagyon felbosszantotta az amerikai kormányzatot.

Amikor Hillary Clinton felvetette Assange drónnal való likvidálását, először többen felnevettek a szűk körű megbeszélésen – írja a Truepundit, a WikiLeaksre hivatkozva.

Akkor lett csend, amikor Hillary Clinton hozzátette: Assange nagyon könnyű célpont, és szabadon mászkál mindenfelé, miközben beleüti az orrát olyan dolgokba is, amelyek nem tartoznak rá.

A dróntámadás ötletét végül elvetették. Helyette 10 millió dolláros vérdíjat ajánlottak bárkinek, aki megtalálja és elfogja az ausztrál újságírót. Ám Assange mindig kicsúszott a rá vadászók karmai közül, mígnem négy évvel ezelőtt menedékjogot kapott Ecuador londoni nagykövetségén. Azóta is ott van, és nem teszi ki a lábát...

 

Forrás: RT.com

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

"Az egész életem tönkrement!" - Megszólalt a sülysápi horrorbalesetet túlélő fiatal futárlány

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

mindmegette.hu

Utálja a magyar konyha egyik kedvenc fűszerét Gwyneth Paltrow

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt