Létrehozva: 2019.06.24.

Drámai fordulat a kis Maddie ügyében, összeszorul a szülők szíve

Még mindig reménykednek benne, hogy lányuk elõkerül, bár valóságos tortúrán mentek keresztül.

Mint az nemrég kiderült, a hatóságok forró nyomon járnak a 12 éve Portugáliában rejtélyesen eltűnt kislány, Maddie McCann ügyében. Most végre a szülők is megszólaltak!A rendőrök most egy külföldi férfira koncentrálnak, aki 2007-ben, amikor Maddie-nek nyoma veszett, szintén Portugáliában, Algarvéban tartózkodott. A helyi lapok szerint a brit és portugál rendőrség egyre közelebb jár a gyanúsított és az új nyomok vizsgálásával ahhoz, hogy megtudják, mi is történhetett a kis Maddie-vel.

A szülők a fejleményekkel kapcsolatban azt mondták, még mindig reménykednek abban, hogy egyszer viszontlátják kislányukat - írja a The Sun. Kate és Garry hozzátette, nagyon hálásak a rendőröknek fáradhatatlan munkájukért és elkötelezettségükért.

Az egyenruhások egyébként minden lépésükről tájékoztatják a házaspárt, így mindig ők az elsők, akik megtudják, ha előrébb jutott a nyomozás. Ugyanakkor lehet, hogy ez csak nehezít a helyzetükön, hisz ez alatt a több mint egy évtized alatt számos lehetséges felelős és nyom előkerült már, az ügy azonban még mindig megoldatlan.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Liverpool bukott focistájának gyönyörű barátnője sokkoló kijelentést tett

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?