Létrehozva: 2021.10.20.

Dráma az álomnyaraláson: tengerben fuldokló unokái után ugrott a nagypapa

Tragédia árnyékolta be a családi vakációt Kréta szigetén.

Álomnyaralásnak indult egy brit család krétai utazása, és minden jól alakult egészen addig, amíg a 61 éves nagypapa úszni nem indult fiú unokáival a tengerparthoz. A két fiú rögtön bement a vízbe és egy ideig úgy tűnt, hogy minden rendben van, jól érzik magukat.

Ám egyszer csak elkezdett nagyon erősen hullámzani a tenger, ami elsodorta a 7 és 10 éves fiút a part közeléből. Nagypapájuk ezt látva azonnal a vízbe ugrott, hogy segítsen nekik.

Az áramlat egyre erősödött, de a nagypapa ennek ellenére minden erejével azon volt, hogy kimentse a két fiút a vízből. Közben a vízimentők is elindultak a fuldokló családért.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

Ugyanakkor a nagypapát a hullámok sziklák felé sodorták, ám ő utolsó erejével a vízimentők csónakja és mentőöve felé terelte az unokát. Tragikus módon azonban ez a nemes tett az ő életébe került.

Egy a mentésben résztvevő a következőket mondta:

„Minden erőnkkel próbáltuk őt kihúzni a vízből, de az áramlat már annyira erős volt, hogy egyszerűen elsodorta tőlünk. Nem tudtunk már rajta segíteni.”

Később megtalálták az idős férfit, és bár partra húzták, nem sokkal később hivatalosan is halottnak nyilvánították.

„A nagyapának a halála előtt legalább sikerült biztonságban látnia az unokáit” – mondta a tragédia után az egyik szemtanú a helyi tévének.

A tragikus történetről a DailyMail számolt be.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krokodilok a parton, a víz tele van cápával - a világ legveszélyesebb tengerpartjai

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

magyarnemzet.hu

A Mi Hazánk áll a gyermekoltás-ellenesek mozgalma mögött

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja