Létrehozva: 2017.01.17.

Donald Trump: Tisztelem Merkelt, de óriásit hibázott

Négy nappal a hivatalos beiktatása elõtt interjút készített a német Bild Donald Trump leendõ amerikai elnökkel. Trump elmondta, hogy milyen kötõdései vannak Európához, és milyen szokásokat tartott meg a német és skót felmenõitõl.

Az Amerikai Egyesült Államok 45. elnökét január 20-án iktatják be hivatalába. Kevesen tudják róla, hogy apai ágról német, míg anyai ágon skót felmenőkkel büszkélkedik. A német napilap kérdésére  Donald Trump elmondta, hogy imádja Németországot és Nagy-Britanniát is. Úgy véli, hogy mindkét ország nagyszerű, és büszke arra, hogy német és skót vér is csörgedezik az ereiben. Angela Merkel német kancellárral kapcsolatban elmondta: 

nagyon tiszteli őt, de ha tehetné, akkor nem biztos benne, hogy rá szavazna.

Trump hozzátette, hogy nem ismeri igazán sem őt, sem a kihívóit. A republikánus politikus szerint a kancellár nagyot hibázott, amikor feltétel nélkül engedte be Németországba a migránsokat.

A leendő elnök szerint a német nagyapjától örökölte, hogy szereti a rendet, és azt, ha rendszerezetten folynak a dolgok. Az anyai ágról pedig a királynő iránti szeretet hozta magával. Trump az interjúban elmondta, hogy az édesanyja nagyon szerette és tisztelte a brit királynőt. Amikor az uralkodó a tévében szerepelt, azt az édesanyja biztosan megnézte. Ezen kívül még más is ragadt a leendő elnökre - írja a Bild.

A skótok közismerten szeretnek gyűjtögetni, és megbecsülik az aprópénzt is. Így vagyok ezzel én is, bár mostanában nagyobb aprópénzekkel üzletelek...   

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Az adatvédelmi biztos szerint Magyar Péterék jogszerűtlenül járhattak el

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl