Létrehozva: 2018.10.30.

Donald Trump a migránsoknak: Gyertek csak, a hadseregünk már vár rátok

Az Egyesült Államok több mint 5200 katonát küld a mexikói határra, hogy támogassák Donald Trump elnöknek a határ biztosítását célzó erõfeszítéseit - jelentette be Terrence O'Shaughnessy tábornok, az amerikai erõk északi parancsnokságának vezetõje.

A tábornok kiemelte, hogy a katonák egy része fel lesz fegyverezve.

Úgy gondolom, az elnök világossá tette, hogy a határ védelme nemzetbiztonsági kérdés

- hangsúlyozta O'Shaughnessy. Donald Trump közölte korábban, hogy nem engedik be az Egyesült Államokba a Guatemalából, Hondurasból és Salvadorból származó migránsok 7000 fős karavánját.

A Mexikóban járó tömeg létszáma folyton változik, mert újabb és újabb emberek csatlakoznak, vannak ugyanakkor, akik feladják, illetve élnek a mexikói hatóságok nyújtotta lehetőséggel, és menedékkérelmet nyújtanak ott be. A tábornok közölte:

Jelenleg egy 800 fős katonai kontingens tart Texasba, hogy a határvédelemben segédkezzen, a többi egység a hét végéig követi őket.

Trump Twitter-üzenetében inváziónak nevezte a migránskaravánt, és kijelentette: a hadsereg már vár rátok. Hangsúlyozta, hogy senkit sem engednek be, csak, ha a törvényes utat választja.

Mint írta, a migránskaravánban bandatagok és néhány nagyon rossz ember is van. James Mattis védelmi miniszter a múlt héten engedélyezte a csapatok és katonai eszközök telepítését az amerikai-mexikói határra. A miniszter azonban nem említett konkrét számokat. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők