Létrehozva: 2021.09.11.

Döbbenetes űrfelvételt tett közzé szeptember 11-e kapcsán a NASA

A NASA elképesztő felvételeket közölt a szeptember 11-ei terrortámadás utáni percekről.

Szerző Ripost

20 évvel ezelőtt pillanatok alatt változott meg a világ: a terroristák eltérítettek két utasszállító gépet, melyet a World Trade Center ikertornyaiba irányítottak. Több, mint 3000 ember – köztük gyerekek – halt meg, és több mint 6 ezren megsérültek.

A NASA most szívszorító űrfelvételekkel emlékezett meg a tragédiáról. A Nemzetközi Űrállomáson 2001-ben csak egy amerikai űrhajós volt, aki amikor értesült a támadásról, azonnal dokumentálni kezdte az űrből a történéseket.

Frank Culbertson másnap levelet tett közzé, amelyben megosztotta gondolatait.

„A világ ma megváltozott. Amit mondok vagy teszek, az nagyon jelentéktelen ahhoz képest, hogy mi történt hazánkkal ma, amikor megtámadták.”

„Szörnyű látni, ahogy füst száll fel a saját hazámon ütött sebből, még ha ilyen fantasztikus is a nézőpont. Kettősség dúl bennünk: egy űrhajón vagyunk, hogy megvizsgáljuk, hogyan javíthatunk a földi életen, miközben azt nézzük, ahogy az életet elpusztítja az ilyen szörnyű tett, amely megsebzi az lelked, attól függetlenül, ki vagy”.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Négy csillagjegy szülöttei úgy bánnak az édesanyjukkal, mint egy királynővel

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Varga Judit vallomása: „Egy lelki-beszűkült állapotban tartott engem”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre