Létrehozva: 2021.10.15.

Döbbenetes nevelési módszert talált ki a mostoha – belehalt a kisfiú

Hihetetlen kínok közt ért véget a hatéves kisfiú élete. Apja és mostohaanyja szörnyű dolgokra kényszerítette.

A hatéves kisfiú, Arthur Labanjo-Hughes saját otthonában halt meg elképesztő kínok között, miután a nevelőanyja 26 órára éthlen-szomjan kizárta a folyosóra. A nő eközben élvezettel habfürdőzött és fagyizott, hidegen hagyta a gyerek sorsa.

A vád szerint apja testileg és lelkileg is rendszeresen bántalmazta a fiát, melyben partner volt a párja, a 32 éves Emma Tustin.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

Állítólag olyan is előfordult, hogy Arthurnak a földön kellett aludnia a nappaliban, annak ellenére, hogy az emeleten több üres ágy is sorakozott.

A kisfiú a több mint egy napon át tartó „szobafogság” során annyira legyengült és kimerült, hogy életét vesztette. A párt az eset után azonnal letartóztatták a rendőrök.

A jelenleg is tartó tárgyaláson újabb részletek derültek ki a tavaly nyáron történtekről. A vád részéről bemutatott bizonyítékok egyértelműen azt mutatják, hogy a nevelőanya utálta a gyereket.

A kisfiú halála előtt nem sokkal olyan üzenetet küldött a nő a gyerek apjának, melyben az állt: „Ásd meg Arthur sírját”.

A bíróságon rengeteg, a fentihez hasonló üzenetet mutattak be. Ennek ellenére a nő tagadja, hogy ő okozta volna a kisfiú halálát, miközben a gyermek apját bűnrészességgel vádolják.

A javában tartó soknapos tárgyalás aktuális helyzetéről a Mirror számolt be.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán