Létrehozva: 2020.05.12.

Döbbenetes: most lett gyanúsítottja egy 1988-as homofób gyilkosságnak

32 év telt el, hogy megtalálták Scott Johnson feltételezett gyilkosát.

Az ausztrál rendőrség letartóztatott kedden egy férfit egy Sydneyben élő, homoszexuális amerikai állampolgár 32 éve bekövetkezett halála ügyében.

Az amerikai fiatalember holttestét 1988. december 10-én egy szikla tövében találták meg a Sydneyi-öböl északkeleti részének egy melegek körében népszerű környékén.

Az új-dél-wales-i rendőrség közleménye szerint a 49 éves gyanúsítottat a nyomozók kedd reggel vették őrizetbe az egykori tetthelytől nem messze, a North Head közeli Manly településen. Melegek elleni gyűlöletből elkövetett gyilkosság gyanúja miatt fogták el, házkutatás után.

Az áldozat, Scott Johnson matematikus 27 éves volt amikor meghalt. Halálának körülményei annyira rejtélyesek voltak, hogy az ügyben három helyszíni szemlét is tartottak. Az 1989-es első szemle megállapítása szerint Johnson öngyilkosságot követett el, a második, 2012-ben lefolytatott vizsgálat nyitva hagyta a halál lehetséges okát, és ez vezetett el a 2017-ben lefolytatott harmadik szemléhez.

Az utolsó jelentés megállapítása szerint Johnson „ismeretlen személyek fenyegetése vagy tényleges bántalmazása következtében” zuhant le a szikla tetejéről, miután homofób (meleggyűlölő) indíttatásból megtámadták.

Az ausztrál rendőrség különleges szakértőkből álló nyomozócsoportot bízott meg a körülmények feltárásával, Új-Dél-Wales állam kormánya pedig egymillió ausztrál dollárra emelte a nyomravezetői díjat, amelyet ugyanennyivel kiegészített az áldozat Egyesült Államokban élő testvére.

Egy 2018-as rendőrségi felülvizsgálat megállapítása szerint az 1980-as évek végétől néhány év alatt 27 férfit gyilkoltak meg Sydneyben homoszexualitása miatt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

ripost.hu

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?